Hollandia–USA 1–0: Elfogyott a lendület

Vágólapra másolva!
2004.02.19. 22:27
Címkék
Kezdjük talán egy kis lapszemlével: a holland De Volkskrant nevű lap rendesen odamondogat, amikor a barátságos meccset értékeli. "Ugyanott, ahol hónapokkal ezelőtt kitört az eufória, a holland válogatottat most lehozták a földre.
Dick Advocaat tanítványainak idei első próbálkozása nélkülözte a látványos elemeket, a lendület ugyanolyan gyorsan elfogyott, amilyen hirtelen kibontakozott a skótok tönkreverése alkalmával" – utal az újság a novemberi Eb-pótselejtező visszavágójának 6–0-s eredményére.Így csapódik le tehát arrafelé az 1–0-s győzelem, amelyről egyébként maga Advocaat mester is elismerte, hogy "az amerikaiak nagyon megnehezítették a dolgunkat". "Nem véletlenül kezdtem csaknem ugyanazzal a csapattal, amelyik egy hatossal küldte haza a skótokat. Engem is meglepett, mennyire hiányzott a fiúkból a tűz. Habár ne feledjük, utóvégre ellenfelünk tavalyelőtt világbajnoki negyeddöntőt játszott" – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki leginkább a gólszerző Arjen Robbent dicsérte, Rafael van der Vaartról viszont kijelentette, jobb teljesítményt vár tőle.Ha már szóba került az Egyesült Államok 2002-es vb-szereplése: az együttes azóta most futballozott először nagyjából a legjobb összeállításában. E tényre utalva mondta Bruce Arena szakvezető – ragaszkodva a nemzeti mentalitáshoz – , hogy "ha az előzményeket nézem, akkor egy ilyen erős rivális otthonában vívott szoros meccs elégedettséggel kell, hogy eltöltsön". (Nem tudni, Arena számon tartja-e, de az utóbbi csaknem hat év európai produkciójával nem lehetnek elégedettek az amerikaiak. Az 1998 áprilisi, Ausztria elleni 3–0 óta nem nyertek az öreg kontinens földjén, de döntetlent is csak egyszer játszottak.)"A szünetig egész jól tartottuk magunkat, sőt utána is volt egy-két helyzetünk, talán a döntetlent is megérdemeltük volna. De legyünk igazságosak, a jobbik fél győzött" – tette hozzá sportszerűen a CONCACAF-zóna vb-selejtezőire készülő tengerentúliak kapitánya.Hollandia–Egyesült Államok 1–0 (0–0)
Amszterdam, 30 000 néző
V: Övrebo (norvég). G: Robben (57.)
HOLLANDIA: Van der Sar – Heitinga, Stam, Cocu (Zenden, 72.), Bouma (F. de Boer, 80.) – Van der Meyde (Makaay, 46.), Sneijder (Seedorf, 46.), Davids (Van Bommel, 46.), Robben – Van der Vaart, Van Nistelrooy (Van Hooijdonk, 80.)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Keller – Hejduk (Cherundolo, 85.), Berhalter, Gibbs, Bocanegra – Reyna (Wolff, 72.), Armas, Convey, Lewis (Beasley, 46.) – McBride (Martis, 61.), Donovan
Legfrissebb hírek

„A Rapidnak meg kellett hajolnia a győriek előtt” – osztrák lapszemle

Európa-konferencialiga
32 perce

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
1 órája

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
8 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
8 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik