Békés brazil döntetlen Dublinban

Vágólapra másolva!
2004.02.18. 23:22
Címkék
Noha Kaká kisebb húzódással érkezett meg Dublinba, végül vállalta a játékot, és ha már a pályán volt az első említésre méltó akcióban egyből benne is volt: a 9. percben a Milan támadója indította Ronaldót, aki Ronaldinhót játszotta meg, a csapattárs azonban ígéretes helyzetből a kapu mellé passzolt.
Meglepő, de a vendégek ezután egy időre leálltak, az íreknek pedig nem kellett kétszer mondani, azonnal támadásba lendültek. Előbb O'Brien lövése halt el a vendégvédelemben, majd O'Shea fejesénél mentett látványosan Dida, a 33. percben pedig Robbie Keane lökete szállt el veszélyesen a brazil kapu felett. A hajrára feltámadtak a dél-amerikaiak, Roberto Carlos és Ronaldo előtt is adódott ígéretes lehetőség, de a legnagyobb helyzetet így is a hazaiak hagyták ki Carr révén – a bekk a tizenhatoson belül levált az őrzőjéről, ám közeli lövését Dida hatalmas bravúrral hárította.A fordulást követően folytatódott a kiegyenlített játék, Lúcio helyzetére Robbie Keane válaszolt egy percen belül, ám az idő előrehaladtával a brazilok egyre inkább rákényszerítették akaratukat vendéglátóikra. Leginkább Ronaldo volt elemében, a Real Madrid klasszisa több nagy lehetőséget is elpuskázott, igaz, egy esetben a játékvezető jóindulatán múlt, hogy nem adott tizenegyest, amikor a tizenhatoson belül ütközött Carral, a 74. minutumban pedig, miután Given hárította a sokadik lövését, Ronaldinho a lécre vágta a kapusról kipattanó labdát. A hajrára valamelyest magára talált a hazai csapat, de ez mindössze arra volt elegendő, hogy a világbajnok ne győzelemmel kezdje az idei évet.Írország–Brazília 0–0
Dublin
V: Frisk (svéd).
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
1 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
1 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik