Még a vasat is átharapná

Szóval miközben a vetélytársak hónapok óta nem ültek versenyautóban, addig Benik friss tapasztalatokkal gazdagodott.
– Hogy van?
– Nagyon sok munkám összegyűlt, amíg távol voltam, úgyhogy most folyamatosan úton vagyok – mondta Benik Balázs, aki három napja érkezett haza Svédországból. – A legnagyobb élmény, amiben itthon volt részem, hogy végre megfürödtem egy kád meleg vízben. Svédországban ugyanis olyan szállodában laktunk, amely az 1800-as években börtönnek épült, úgyhogy a körülmények szinte spártaiak voltak. No meg a verseny sem volt könnyű: míg itthon tíz-tizenöt kilométeres szakaszok vannak, ott előfordult ötvenkét kilométeres gyorsasági is.
– Gondolom, a huszonkilencediknél azért jobb helyezésre számított.
– Meg tudom magyarázni magamnak ezt a huszonkilencedik helyezést, úgyhogy nem vagyok csalódott. Képzelje csak el, egy magyar pilóta, aki ennyi havat meg jeget még nem is látott soha, nemhogy versenyzett volna rajta… Szöges gumit is most próbáltam először, ráadásul a navigátorommal, Zolival ez volt az első közös versenyünk.
– Ha jól tudom, az autó sem volt tökéletes.
– A Focus motorjával voltak gondok, így csak fél gőzzel mehettünk. Csak lendületből tudtunk autózni, minden egyes másodpercért meg kellett küzdenünk. Ezután nem csoda, hogy nem érdekelt az eredmény.
– Kaptak segítséget a gyári csapattól?
– Többször is. Sőt, a Ford-főnök, Malcolm Wilson kétszer is odajött hozzánk, hogy tanácsokat adjon. Kért minket, igyekezzünk mindenképp végigcsinálni a versenyt, ne próbáljuk a maximumon hajtani vele, mert akkor biztosan tönkremegy.
– Teljesen hétköznapi, hogy a gyári team főnöke érdeklődik a privát istállók iránt?
– Ha az ő márkájukat képviseled és az általuk felkészített autóval versenyzel, természetes, hogy törődnek veled. Ráadásul az utóbbi időben nagyon jó kapcsolat alakult ki a gyári team és az én autómat üzemeltető JM között, és Wilson már tavaly is nyomon követte a szereplésünket. Többször is felhívta az angol mérnökünket a versenyek során, érdeklődött, milyen időket megyünk, hogy megvertük-e a Peugeot-t.
– Tehát szem előtt vannak.
– Igen, és erre törekszünk is. Fantasztikus érzés, hogy tavaly megnyertük a magyar bajnokságot, de ez csak egy lépcsőfok a sok közül. Még rengeteg van előttünk, amelyet meg kellene mászni.
– Sikerült összeszoknia új navigátorával?
– Már az első nap után tökéletes volt az összhang közöttünk, az első néhány szakasz után Zoli ráérzett, milyen információra, milyen hangsúlyra van szükségem. Van néhány dolog, amin majd változtatnunk kell, de az első versenyen ezt nem kockáztattuk. Ez nem az új navigátor miatt van, az idén már Somogyi Palinak is más itinert diktálnék.
– Miért?
– A vébés tapasztalatoknak köszönhetően. Külföldön a versenyek előtt mindössze két alkalommal lehet bejárni a pályát, és maximum hetven kilométer per órás sebességgel – ami a havas svéd pályákon harmincra csökkent. Ehhez én túl sok információt próbálok lediktálni. Nagyon alapos vagyok, és ezen nem szeretnék változtatni, de egy kicsit le kell egyszerűsíteni az itinert. El kell hinnem, hogy kevesebb információból is lehet jól menni.
– Nem bánta meg, hogy a svéd versenyt választotta és nem a Monte-Carlo-ralit? Ha jól tudom, utóbbi is szóba került.
– Egyáltalán nem, Svédországban ugyanis sokkal több induló volt – sokan óvtak is a versenytől emiatt –, és én szeretem a kihívásokat. Egyáltalán nem érzem kudarcnak, ami velünk történt, sőt, a tapasztalatszerzés szempontjából rendkívül hasznos volt. Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember vízen, hóban, sárban, murván vagy aszfalton autózik, minden megtett kilométerrel tanul valamit. Kérdezte, hogy vagyok. Nos, három nappal a verseny után úgy érzem, a vasat is átharapnám. A legszívesebben most azonnal beülnék az autómba, hogy megint versenyezzek.