Vieri: közel a felépülés

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.01.28. 21:30
Címkék
Jó hír az Inter-szurkolók számára: felépült sérüléséből és szerdán már társaival edzett Marco Materazzi, a kék-feketék válogatott középhátvédje. Rajta kívül Coco és Christian Vieri is egyre jobban van, így Zaccheroni mester okkal remélheti, hogy a Siena elleni vasárnap esti bajnokin már mindhárman pályára léphetnek.
Ugyanakkor Cristiano Zanetti továbbra is csak könnyített edzéseket végezhet, míg a kolumbiai Córdoba a bal lábát fájlalja.Szintén az Interrel kapcsolatos hír, hogy a milánói klub kölcsönadja a szenegáli Khalilou Fadigát a Southamptonnak. Mint ismeretes, az Inter a nyáron az Auxerre-től vette meg a 29 éves középpályást, de az orvosi vizsgálat után több hónapos pihenőt kellett tartania. Fadiga néhány hete már edz, és azt reméli, hogy a Southamptonban játszva meg tudja győzni a milánói klubot arról, hogy teljesen egészséges.Kilenc nappal doppingolás miatti eltiltásának lejárta előtt pályára léphet Szadi el-Kadhafi, a Perugiai líbiai csatára. Az olasz szövetség ugyanis hozzájárult, hogy a támadó játsszon a negyedosztályú Monte San Savino elleni barátságos mérkőzésen. Mint ismeretes, Kadhafi (Moamer el-Kadhafi líbiai vezető fia, egyben a Líbiai Labdarúgó-szövetség elnöke) tagadja, hogy doppingolt volna, ugyanakkor a szervezetében nandrolon használatára utaló nyomokat találtak.Szintén a Perugiával kapcsolatos hír, hogy a piros-fehér klub eladta csapatkapitányát, Giovanni Tedescót a másodosztályú Genoának. Tedesco 2006-ig kötelezte el magát a piros-kékekkel.Szerdán megalakult az olasz parlamentben a Juventus-szurkolók támogatói csoportja. A képviselőházban már volt szurkolói klubja az Internek, a Milannak és a Romának is, ám a most megszületett Juve-csoport lesz a legnépesebb, hiszen máris több mint százan csatlakoztak hozzá.
Legfrissebb hírek

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
3 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
26 perce

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
50 perce

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
51 perce

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
2 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik