Sakk: Unalmas remik az élbolyban

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.01.22. 21:30
Címkék
Egyre-másra születnek az eseménytelen döntetlenek a hollandiai szupertornán, Wijk aan Zee-ben.
A tizedik, csütörtöki fordulóban az élmezőnyből mindenki idő előtt fejezte be játszmáját, és ahogy az az előbb említettekből sejthető, remivel. Igazán csak a mezőny második felében tanyázók tettek ki magukért.Érthető, hogy ha egy játékos nagyon fáradtnak érzi magát, akkor a következő partijában nem ad bele mindent, hanem inkább a biztonságos fél pontra megy. Az azonban különösen furcsa, hogy most mindez az egyik szabadnap után történt, ami után a játékosoknak (és ez nem csak a sakkban van így) jóval pihentebbeknek kell(ene) lenniük.A pauzától Lékó Péter harci kedve sem jött meg igazán, mindössze 25 lépést tett meg a spanyol színekben versenyző Alexei Shirov ellen, és már jött is a döntetlent jelentő kézfogás.Nem sokkal korábban a versenyben vezető Viswanathan Anand és a második pozíciót Lékóval társtulajdonban bérlő Michael Adams csatája is sima, színtelen döntetlennel ért véget, pedig kettejük összecsapása elvileg a nap rangadója volt.Csak remélni lehet, hogy a következő fordulóban, pénteken, amikor Lékó Péter sötéttel a kínai Csang Csung ellen ül asztalhoz, már sokkal izgalmasabb partik lesznek az élbolyban is. Corus 2004 nemzetközi szupertorna
(átlagértékszám: 2702,
XIX-es kategória), Wijk aan Zee
(átlagértékszám: 2702,
XIX-es kategória), Wijk aan Zee

10. forduló: Lékó Péter (magyar)–Shirov (spanyol) döntetlen, Adams (angol)–Anand (indiai) döntetlen, Timman (holland)–Kramnyik (orosz) döntetlen, Topalov (bolgár)–Barejev (orosz) 0:1, Sokolov (holland)–Csang Csung (kínai) döntetlen, Akopjan (örmény)–Szvidler (orosz) 1:0, Van Wely (holland)–Bologyan (moldovai) 0:1
Az állás: Anand 7 pont, Lékó Péter és Adams 6-6, Kramnyik 5.5, Topalov, Szvidler, Akopjan, Shirov, Bologyan és Van Wely 5-5, Barejev, Timman és Csang Csung 4-4, Sokolov 3.5
Legfrissebb hírek

A Holland Hegy lemosta 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
7 perce

A nagy esélyes Marokkó győzelemmel kezdett az Afrikai Nemzetek Kupáján

Minden más foci
9 perce

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
23 perce

Férfi röplabda Extraliga: ötszettes meccset nyert meg a TFSE

Röplabda
34 perce

Erste Liga: kapott gól nélkül nyert az Újpest

Jégkorong
57 perce

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
1 órája

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
1 órája

Sallai Rolandék magabiztos győzelmet arattak Szalai Attiláék felett – videó

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik