Interliga: Szlovén bírókat kért a Volán

SZ. M.SZ. M.
2004.01.21. 21:53
Címkék
A fehérváriak akaraterejének tökéletes példája volt az Interliga elődöntőjének második mérkőzése: a nagyon rossz játékkal elveszített első összecsapás után alig 24 órával, rendkívül mély gödörből kikászálódva, drámai összecsapás végén büntetőkkel nyerte meg az Alba Volán-FeVita a lengyel Wojas Podhale Nowy Targ elleni második meccset.
Így viszont csak a csütörtök esti lengyelországi mérkőzésen dől majd el, hogy ki lesz a szlovén HK Acroni Jesenice ellenfele (az alapszakaszban mindössze 8. helyen végző jeseniceiek az elődöntőben két idegenbeli győzelemmel búcsúztatták az Olimpija Ljubljanát) a fináléban. A történtek után a lélektani előny talán Branislav Sajban csapatánál van, de a szlovák szakember dolgát igencsak nehezíti, hogy sérülések és betegségek (a csapaton ezekben a napokban egy vírusos járvány söpör végig) miatt Budai, Kangyal, Majoross, Rusznyák és Ondrejcik játéka is kérdéses. Természetesen mindannyian ott lesznek az együttes reggel 6 órakor induló buszán, és vélhetően csak a mérkőzés előtt dől majd el, hogy közülük kik vállalhatják a játékot. A magyar bajnokcsapat szakvezetése egyébként igyekszik minden esetleges zavaró tényezőt kiiktatni ezen a fontos mérkőzésen, ezért idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató – kihasználván a szabályok adta lehetőséget – semleges, szlovén játékvezetőket kért a csütörtök este 6 órakor kezdődő Nowy Targ-i összecsapásra.
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
10 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
30 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája