Hétfőn elnököt választanak

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.01.10. 21:37
Címkék
Mozgalmasan telt az elmúlt esztendő a ritmikus gimnasztikázók számára. A versenyzőket a világbajnoki felkészülés, a szövetség vezetőit a szeptemberi budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezése tartotta lázban, aztán az igazságtalannak vélt sikertelen kvalifikációt követően még egy nagyobb "összecsapást" is megvívtak a sportág elöljárói a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) vezetésével.
Mint köztudott, eredmény nélkül, hiszen a 11. helyen záró magyar együttes kézi- szercsapat csak tartalék lett az augusztusban kezdődő athéni játékokra. Ezek után pedig Hajdu Miklós, a Magyar Ritmikusgimnasztika-szövetség elnöke úgy döntött, lemond posztjáról.– Hajdu Miklós családi okokra hivatkozva már a világbajnokságot megelőzően jelezte, hogy távozik posztjáról, ám a szeptemberi versenyt még végigdolgozta a szövetség élén és ezért nagyon hálásak vagyunk neki – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa szakmai alelnök.– Ha jól tudjuk, sikerült új jelöltet találni az elnöki posztra.– Igen, Ladvánszky György személyében, akit remélhetőleg a hétfői közgyűlésen megválaszt majd a tagság. – Mit lehet tudni az elnökjelöltről?– Ladvánszky úr bemutatkozó beszédét nem akarom lelőni, így legyen elegendő róla annyi, hogy Hajdu Miklóshoz hasonlóan ő is "gazdasági" elnöke lenne a szövetségnek. Ami ebből a szempontból különleges: ő jelentkezett erre a posztra.– Ez valóban nagyszerű dolog. Bár gondolom, az új elnök nem lesz nehéz helyzetben, miután az idén önöknek nem kell az athéni olimpiával kapcsolatos teendőkkel foglalkozni.– Higgye el, az a teher sokkal kellemesebb volna a számunkra, mint amit most cipelünk a vállunkon. Az új elnöknek gyakorlatilag a sportág talpra állítását kell megszerveznie, irányítania, így nem hinném, hogy könnyű helyzetben volna.
Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténeti aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
9 perce

Európai Szuperkupa: címvédés a PSG-től vagy Emerynek végre összejön?

Bajnokok Ligája
10 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
12 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
13 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
26 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
38 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
40 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
50 perce