Davids megy, Sztankovics nem

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.01.08. 21:00
Címkék
Úgy tűnik, talán már a héten befejeződik a januári átigazolási időszak két "szappanoperája", a Sztankovics-ügy és a Davids-ügy.
Dejan Sztankovics, a Lazio szerb középpályása már karácsony előtt bejelentette, hogy az Interben folytatja pályafutását, és pénteken Marco Branca, az Inter technikai igazgatója Rómába utazik, hogy megtárgyalja a játékos szerződtetésének részleteit. Az eladás végleges formulája valószínűleg az lesz, amit a Nemzeti Sport már néhány hete megjósolt: az Inter most megveszi a futballistát, majd júniusig kölcsönadja a Laziónak. Sztankovics vételára négymillió euró plusz egy Inter-játékos (vélhetően a fiatal Pasquale). Ide tartozó hír, hogy az olasz szövetség hivatalból vizsgálatot indított, mert Luciano Moggi, a Juventus sportigazgatója szerint Sztankovics a torinói egyesületnél is aláírt egy előszerződést. (A Lazio és az Inter a hírek szerint a holland Stamról is tárgyal egymással.)Edgar Davids ügyében a Barcelona érdeklődik egyre élénkebben a Juventusnál. Joan Laporta, a katalán klub elnöke megerősítette a tárgyalások tényét, így könnyen elképzelhető, hogy a holland napokon belül Barcelonába költözik. A Juve júniusig adná őt kölcsön, aztán a nyáron Davids oda igazol, ahova akar.Szintén az átigazolási piac híre, hogy a Fiorentina mégsem veszi meg Zagót a Besiktastól, viszont megszerezte Thomas Manfredinit, az Udinese hátvédjét, továbbá hogy a Bologna "centikre van" Jonatha Spinesitől, a Bari csatárától, és hogy a Lecce megvásárolta Wilfried Dalmat-t, az Interben és a Lazióban is megforduló Stéphane Dalmat öccsét."Én Athénban? Pillanatnyilag egyetlen kék mez érdekel, és az nem az olasz válogatotté, hanem a Bresciáé." Roberto Baggio ezzel a mondattal válaszolt arra a kérdésre, hogy az olasz együttes túlkoros tagjaként lenne-e kedve részt venni az athéni olimpián. Mint ismeretes, Itáliában néhány napja aláírásgyűjtés indult azért, hogy Claudio Gentile szövetségi kapitány hívja meg az egykori aranylabdást az olimpiai csapatba.Az olasz szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén nyolc hónapra tiltotta el Mohamed Kallont, az Inter és háromra Szadi el-Kadhafit, a Perugia csatárát. Mindkét játékos vizeletében nandrolon használatára utaló szert találtak.Végül pedig említsük meg, hogy érdekes összeállítást közölt az egyik olasz sporthonlap, amely a Serie A elmúlt két és fél évtizedének legjobb csatárait hasonlította össze hatékonyság tekintetében. A statisztikában minden futballistának csak a legjobb "korszakait" vették figyelembe, tehát Vierinél az Interben, Signorinál a Lazióban, Pruzzónál a Romában eltöltött idényeit.
Az elmúlt évek leggólerősebb csatárai a Serie A-ban
Játékos Csapat Meccs Gól Átlag
1. Vieri Inter 105 86 0.82
2. Ronaldo Inter 68 49 0.72
3. Signori Lazio 152 107 0.70
4. Batistuta Fiorentina 243 151 0.62
5. Van Basten Milan 147 90 0.61
Sevcsenko Milan 132 81 0.61
7. Pruzzo Roma 240 106 0.44
Careca Napoli 164 73 0.44
9. Del Piero Juventus 256 103 0.40
Az elmúlt évek leggólerősebb csatárai a Serie A-ban
Játékos Csapat Meccs Gól Átlag
1. Vieri Inter 105 86 0.82
2. Ronaldo Inter 68 49 0.72
3. Signori Lazio 152 107 0.70
4. Batistuta Fiorentina 243 151 0.62
5. Van Basten Milan 147 90 0.61
Sevcsenko Milan 132 81 0.61
7. Pruzzo Roma 240 106 0.44
Careca Napoli 164 73 0.44
9. Del Piero Juventus 256 103 0.40
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
10 perce

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
27 perce

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
29 perce

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
35 perce

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
36 perce

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
36 perce

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
40 perce

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik