Nem mindennap történik meg, hogy a világ egyik legjobb futballját játszó országából, Brazíliából szakember érkezik hazánkba, többek között azzal a céllal, hogy tudását, tapasztalatait megossza a hovatovább a süllyesztőben eltűnő magyar labdarúgásban még bízó kollégáival. José Thadeu Goncalves a Sao Paulo állambeli Jundiaiban lévő alapítványi alapokon működő labdarúgó-iskoláját hagyta ott néhány napra, és időt áldozott arra, hogy a Nemzeti Sportnak elmondja, miért is tette meg ezt a hosszú utat.
José Thadeu Goncalves abban hisz, hogy a pályán szellemi energiákra is szükség van (Fotó: Meggyesi Bálnt)
José Thadeu Goncalves abban hisz, hogy a pályán szellemi energiákra is szükség van (Fotó: Meggyesi Bálnt)
– Brazíliában az utánpótlás-játékosok nevelésével foglalkozik, ezért feltételezem, hogy Magyarországon szinte senki sem ismeri. Mondana magáról néhány szót? – Fiatalabb koromban futballoztam, profiszinten játszottam Brazíliában, mígnem rádöbbentem, hogy a tehetségem révén, csupán a játékból nem élhetek meg – mondta José Thadeu Goncalves. – Váltottam, és edző lettem, több évig tevékenykedtem az FC Sao Paulónál mint az utánpótlás-korosztályért felelős szakember, és olyan játékosokkal volt szerencsém együtt dolgozni, mint például Silas, aki később nem csupán a brazil válogatottban, hanem az európai klubfutballban is letette a névjegyét. Mindig is a labdarúgók nevelése érdekelt, talán azért, mert a legtöbb szakember csak a felső szinttel, azaz a már kész, profi játékosokkal foglalkozik szívesen. Immár tizenöt éve foglalkozom az utánpótlással, a tapasztalataimat pedig könyvben összegeztem, amely A brazil labdarúgás irányelvei címet viseli, és egy magyar kiadót érdekel a könyv esetleges megjelentetése.
A tatai katedrán ott lesz majd a kapitány is
José Thadeu Goncalves szerda délben érkezett Budapestre, majd Hévízre utazott, és az NB I B-s csapat edzéseit is megtekintette, ezt követôen Zalaegerszegen az utánpótláscentrum vendége volt. A brazil szakember a ZTE 17 és a 19 éven aluli játékosainak edzését nézte meg, majd az utánpótlásedzôkkel osztotta meg tapasztalatait. Ma pedig már Tatán van jelenése, ahol kétnapos továbbképzést tartanak a magyar profiosztályokban dolgozó szakvezetôk számára (a kétnapos konferenciára hivatalos valamennyi szakember, aki rendelkezik A- vagy a legmagasabb végzettséget tanúsító pro-licenccel). A tatai összetartás elsô napján a magyar labdarúgó-szövetség elnöke, Bozóky Imre átadja azokat a diplomákat, melyek a legutóbbi pro-tanfolyam sikeres vizsgázóit illeti meg, de a jelenlévôk hallhatnak elôadást angol, francia szakemberektôl is, és persze a brazil edzô, valamint szombaton az új magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is katedrára lép.
– Tudom azonban, hogy nem elsősorban a könyve miatt érkezett hozzánk… – Az elmúlt két évben egy másik projekten is dolgoztam, létrehoztam ugyanis Brazíliában egy alapítványt, amelynek keretén belül hatéves kortól foglalkozunk a tehetségekkel, és esetenként a profiszintig képezünk játékosokat. Közülük néhányan magyar klubhoz, a Hévízhez szerződhetnek, és én ennek a feltételeit jöttem megszemlélni. Pusztai László, a Hévíz szakmai igazgatója hallott a munkánkról, és úgy döntött, eljön hozzánk Brazíliába megnézni, milyen szakmai munka zajlik nálunk. Egy hetet töltött el nálunk és meggyőző volt számára az, amit látott, különben aligha lennék itt. – Azért ez érdekes… Vajon mi lehet az, ami meggyőz ma egy magyar szakembert arról, érdemes az ön által vezetett alapítványból válogatni játékosokat csapata megerősítéséhez? – A dél-amerikai labdarúgás értelemszerűen eltér az Európában honostól. Az öreg kontinensen több iskolatípus is létezik, elsősorban az angol, a német és talán még a holland az, amelynek irányelvei alapvetően meghatározzák az itt játszott labdarúgást. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy ezen iskolák tanításai mind kiszámítható futballt eredményeznek, szemben a Dél-Amerikában, azonbelül is elsősorban Brazíliában tapasztalható kiszámíthatatlan játékkal szemben. Nálunk nincs meghatározott számú taktika, a lehetőségek tárháza ugyanis végtelen, mondhatni mindegy, hogy a pálya közepén vagy a széleken vezetjük fel a támadásokat, illetve szervezzük meg a védekezést. Egyébként ez is az egyik oka annak, hogy itt lehetek Magyarországon. Most lehetőségem nyílik arra, hogy az itteni szakembereknek a gyakorlatban is bemutassam, mi a különbség a magyar, illetve a brazil labdarúgó-iskola között. – Mitől lesz egy csapat játéka kiszámíthatatlan, hogyan lehet eljutni az igazán technikás futball szintjére? – Nem nagy ördöngösség… Európában a legjobb csapatok közül például a Real Madrid és újabban az Arsenal már az úgymond kiszámíthatatlan labdarúgást játssza. Ennek a lényege, hogy a gárda játékosai legyenek képesek egyénileg gyors és jó döntéseket hozni és azokat a labdával megvalósítani. Ehhez pedig elsősorban fejben kell ott lenni a pályán. Nézzünk egy példát: amikor a csapat egyik tagja látja, hogy közeledik felé a labda, akkor sokszor azzal foglalatoskodik, miként kezelje le, és csak akkor lép tovább egy gondolattal, amikor már biztonságban érzi magát, amikor úgy véli, hogy biztosan nála van a labda. Ez ma már nagyon kevés. A labdarúgónak legkésőbb a felé irányuló passz pillanatában tudnia kell, hogy mi lesz a következő mozzanata, és éreznie kell, hogy miként ér majd a labdához, továbbpasszolja-e, cselez, esetleg kapura lő. Villámgyorsan kell mérlegelni, és fontos tudni, de legalábbis megérezni azt, hogy mi jár a társak fejében. Ha ez sikerül, akkor a gólszerzésre sokkal több lehetősége nyílik a támadást vezető csapatnak. – A tanítás eredménye, nem pedig az ösztönök munkája az, hogy a labdarúgó gyorsan tudjon gondolkodni?! – Sok múlik a nevelésen. A brazil fociiskolákban igyekeznek úgy nevelni a játékosokat, hogy az életük a gondolkodás mesgyéjén halad előre. Az a tapasztalatom, hogy ha valaki racionális gondolkodású emberként él, az a sportban, esetünkben a labdarúgásban is kamatoztatni tudja az intelligenciáját. A brazil labdarúgás egyik alaptézise, hogy a labdát a lehetőségek szerint mindig a földön gurulva juttassa előre a futballista, ugyanis ez a legbiztosabb módja annak, hogy egy-egy passz a csapattárshoz kerüljön. Ez a logikus, ez az ésszerű, és amennyiben a fiatal játékos felismeri ezt, már nyert ügyünk van. Nem azt mondom, hogy egyik pillanatról a másikra belenevelhető bárkibe a gyors gondolkodás képessége, de a gyerekek nagyon fogékonyak. Rengeteget utaztam a világban, neves utánpótlás-iskolákat látogattam meg, mint mondjuk az Ajaxé vagy a Barcelonáé, és mindenütt azt tapasztaltam, hogy az edzők éppen a kiszámíthatatlan labdarúgást, az egyérintős, gyors játékot igyekeznek megismertetni a fiatalokkal. – Nem uniformizálódik így a futball? – Nézze, az igyekezet önmagában nem elég, felfedeztem a hibákat is. A gyerekek feltűnően sokat rontottak, és ez arra vezethető vissza, hogy a szakvezetők nem fordítottak kellő energiát és időt a játékosok szellemi nevelésére. Ha megtették volna, akkor a labdarúgóik maguktól rájönnek, hogy mit tettek rosszul, és hogyan korrigálják a hibáikat. Azt veszem észre, az európai labdarúgásban főleg a védekezésben akadnak gondok, mert a játékosok nem tudják meghozni a jó döntést, és feleslegesen passzolgatják a labdát ide-oda, és ennek esetlegesen kapott gól lehet az eredménye. Fontos megértetni a futballistákkal, hogy mi a különbség a gyors és a kapkodó játék között, a legtöbben ugyanis akkor, amikor megpróbálnak gyorsan cselekedni, kikapcsolják az agyukat, és ösztönből érnek a labdához, és ennek gyakran rossz a végeredménye. – Brazíliában miként oldják meg azt, hogy egy tehetséges fiatal ne kallódjon el, illetve ne szálljon el attól, hogy jó képességű futballistának tartják? – A gyerekeket rengeteg olyan inger éri, amelyekre nem találnak magyarázatot, és könnyen elcsábulnak. Az alapítványnál arra is törekszünk, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, mit jelent a játék szeretete, mert akkor érzi a futballtudás fejlődésének fontosságát, és arra törekszik majd, hogy minél jobb legyen, nem pedig arra, hogy csak kérkedjen a tehetségével. A fiatalokkal láttatni kell, hogy a világ korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek gondolja. Érdemes felnyitni a szemüket, mert megszeppennek, tapasztalatot szereznek a szerénységről, amely nélkül szinte lehetetlen jó eredményeket elérni.