Gullit a Feyenoordnál

Vágólapra másolva!
2004.01.05. 12:21
Címkék
A volt holland válogatott klasszist, a nemzeti válogatott volt csapatkapitányát, Ruud Gullitot (képünkön) nevezték ki a Feyenoord csapatának élére. Az AC Milan egykori Aranylabdás futballistája, aki pályafutása első bajnoki címét immár húsz éve éppen a Feyenoord csapatánál szerezte, július elsejétől veszi át rotterdami gárda szakmai irányítását. A nagy múltú gárda jelenleg a negyedik helyen áll hazája bajnokságában, míg Gullit élő szerződéssel bír a holland szövetségnél, amely az U19-es válogatott szakmai irányítását bízta a korábban már az angol élvonalban a Chelsea-nél és a Newcastle Unitednél edzősködő szakemberre. Gullit Dick Advocat segítőjeként elkíséri a nemzeti csapatot a portugáliai kontinens-viadalra.
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma egy meccsre a US Open főtáblájától

Tenisz
5 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
11 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
23 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
25 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
41 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
1 órája

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik