Totti cseppet sem fél a Milantól

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.01.03. 20:55
Címkék
A játékospiac pénteki megnyitása ellenére az olasz sportsajtó figyelmének középpontjában egyre inkább a kedd esti Roma-Milan csúcsrangadó található. A két gárda már megkezdte az ilyenkor szokásos nyilatkozatháborút, szombaton a csapatkapitányokon volt a sor.
"Kedden a jobbik csapat fog nyerni, és biztos vagyok benne, hogy pillanatnyilag a Roma az erősebb – jelentette ki Francesco Totti, a "farkasok" kapitánya. – Remélem, hogy Cafút nem fütyülik majd ki a szurkolóink, de semmit sem tehetek, ha erre mégis sor kerül. Sajnálom, hogy Nesta a sérülése miatt nem léphet pályára, ám igazából azért örülök annak, hogy egy veszélyes védővel kevesebb lesz majd a Milan soraiban. Ha tehetném, azért még Sevcsenkót is eltüntetném valahogy, mert ő vezeti a góllövőlistát, és így vagy úgy, de végül mindig betalál."A másik oldal képviseletében Paolo Maldini nyilatkozott: "A Roma valóban nagyon erős, de egészen biztosan nem ezen a mérkőzésen múlik majd az idény sorsa, hiszen még az évad felénél sem járunk. Nesta nyilván nagyon hiányzik majd, ám játszottunk és nyertünk is már meg fontos mérkőzéseket nélküle."A Milannal kapcsolatos hír, hogy horvát lapértesülések szerint Dado Prso, a Monaco csatára a nyáron a piros-feketékhez szerződik.A játékospiacon szombaton nem volt túl nagy a mozgás, így a menedzserek inkább csak találgattak. Sokan például esküdnének arra, hogy a Juventus még nem akarja eladni Edgar Davidsot az Internek, hogy menet közben ne erősítse az egyik közvetlen riválisát. A "zebrák" állítólag azon dolgoznak, hogy a holland középpályás az idény második felében a Barcelonához menjen kölcsönbe, ahol egykori játékosársa, Frank Rijkaard örömmel fogadná, és csak júniustól szerződjön a milánói kék-feketékhez.Az Inter azért így is erősíteni akar a középpályán, ezért a válogatott kerettag Grossóról tárgyal a Perugiával, amelynek pénteken kölcsönadta Okant és Karaguniszt.Végül egy hír a Parmáról: Frey kapust az Arsenal vinné 7 millió euróért, ez azonban csak a fele annak az összegnek, amit a sárga-kékek kapni szeretnének a francia portásért.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
4 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
5 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
5 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
5 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
5 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik