Pénzhez jutott a Barcelona

GY. B.GY. B.
2004.01.02. 20:33
Címkék
Noha a téli átigazolási időszak nagyságrendekkel kevesebb újdonságot hoz, mint a nyári, azért a világ egyik legjobb bajnokságának tartott Primera Divisiónban így is lehet majd csemegézni.
Kezdésnek mindjárt itt van a Betis elnökének, Manuel Ruiz de Loperának az elképzelése, amely szerint öt-hat millió euró közötti összegért megvenné a Romától a Capello-csapatban rendszerint csereként pályára lépő Marco Delvecchiót. A lépés logikusnak tűnik, főleg annak fényében, hogy a Betisnél már régóta arról pusmognak, hogy a nyáron szerződtetett Martín Palermo talpára útilaput kötnek.A Barcelonánál egyelőre csak a jövőt tervezik, igaz, szép reményekkel, ugyanis a katalán illetőségű La Caixa és néhány társbank hét évre szóló, 150 millió euró értékű kölcsönt szavazott meg a gránátvörös-kék egyletnek. Joan Laporta klubelnök elképzelése szerint ezt az összeget kiegészítik a klub egyéb bevételeivel, így a Barca a következő években 30–35 millió eurót, plusz az eladott futballisták árát tudja majd költeni játékosvásárlásra. A bankok, valamint az egyesület a hónap végén köti meg hivatalosan a szerződést a kölcsönről.Lehet, hogy semmi sem lesz Javi Moreno Angliába igazolásából, ugyanis pár órával azután, hogy a Bolton küldöttei a spanyol fővárosban megegyeztek a csatár jelenlegi klubjának, az Atlético Madridnak a vezetőivel, Philip Gartside, a Wanderers elnöke megtorpedózta az üzletet. Gartside faxot küldött a Vicente Calderón-stadionba, amelyben jelezte, az eredeti megállapodásban szereplő 600 ezer eurónak csak a felét hajlandó áldozni Morenóra, és legfeljebb akkor fizet még egy kis pénzt, ha a játékos teljesítménye hasznot hoz a Boltonnak.Tv: a Sport1 21.30-tól élőben közvetíti a Celta Vigo–Deportivo La Coruna mérkőzést
Legfrissebb hírek

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
1 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
2 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
19 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
38 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
2 órája