Baggio lassan abbahagyja

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.29. 21:13
Címkék
Roberto Baggio úgy döntött, az idény végén befejezi pályafutását. A Brescia klasszisa néhány napja a Teletutto nevű városi csatornának adott exkluzív interjút, amely azonban csak hétfőn került adásba.
Baggiót (10) megviselték a sérülések
Baggiót (10) megviselték a sérülések
Baggiót (10) megviselték a sérülések
Baggiót (10) megviselték a sérülések
Baggiót (10) megviselték a sérülések
Baggiót (10) megviselték a sérülések
Ebből derült ki, hogy az egykori aranylabdás a visszavonulás gondolatával foglalkozik: "Ma azt gondolom, hogy közel a búcsú pillanata. Közbejöhet persze még valamilyen váratlan fordulat, de nehezen tudom elképzelni, hogy valami a döntésem megváltoztatására kényszerít majd."
A 36 éves sztár nem mondta ugyan ki, de valószínűleg állandó térdsérülései miatt int búcsút a futball világának: "A pályafutásom tele volt sérülésekkel, és a fájdalmak miatt egyre kevésbé tudok rendesen futni. Az évek előrehaladtával pedig nem remélhetem, hogy javulni fog a helyzet."
Baggio elmondta, hogy az utolsó hónapokban már csak két célja lesz: sorozatban negyedszer is bent tartani a Bresciát a Serie A-ban, és elérni a 200. A-ligás gólját. Jelenleg 196-nál jár, és minden esélye megvan arra, hogy az idényből hátralévő 20 forduló során átlépje a bűvös határt.
Nem akarja viszont még szögre akasztani a stoplis cipőt Rivaldo, a Milantól kiebrudalt brazil sztár. Az 1999-es év aranylabdása az Estado nevű brazil hírügynökség értesülései szerint a Portóval tárgyal, bár érdeklődnek iránta az Egyesült Arab Emírségekből, Katarból, Mexikóból és Japánból is.
Az olasz átigazolási piac változatlanul Adriano, Davids és Sztankovics körül forog, de hétfőn a szokásos nyilatkozatháborún ("Jön", "Nem megy", "De jön", "Lehet, de akkor sem januárban, hanem csak júniusban", stb.) kívül igazi új információ nem került elő, így a brazil továbbra is a Parma (és nem az Inter), a holland továbbra is a Juventus (és nem az Inter vagy a Roma), a szerb továbbra is a Lazio (és nem az Inter vagy a Juventus) játékosa.
Végül pedig említsük meg, hogy az érdekelt csapatok már gőzerővel készülnek a január 6-ai Roma–Milan csúcsrangadóra. A piros-feketéknél Inzaghi és Nesta állapota ad okot az aggodalomra, de Ancelotti mester szerint a csatár már játékra kész: "Pippo biztosan pályára léphet, míg a térdműtéten átesett Nestát csak akkor küldöm pályára, ha száz százalékig biztos vagyok benne, hogy egészséges."
A másik oldalon Vincenzo Montella állapota a kérdés. A római csatár is térdműtétből lábadozik, de hétfőn már a társaival edzett.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
16 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
33 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
34 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
36 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
47 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik