Perepatics Richárd

Vágólapra másolva!
2003.12.27. 21:41
Címkék
Az utolsó pillanatban fogadták el a nevezését, az eredeti listán még rajta sem volt. Ezért aztán az indulás előtti napok is meglehetősen izgalmasan alakultak a számára. Szombaton még nem tudott útra kelni a csapat, mert nem érkezett vissza Franciaországból a motoros útlevele, amelyet az afrikai vízumok miatt kellett Párizsba küldeni. Ez persze nem akadályozhatja meg a Dakaron való indulását, mint ahogy nem akadályozhatta meg a július végi hatalmas esése sem.
Perepatics ugyanis nemcsak a sivatagi versenyek iránt érez vonzalmat, hanem a freestyle motokrossz iránt is. Ez utóbbi miatt – egy szaltó közben – tört el a combcsontja és három helyen a gerince. Az is kétséges volt, hogy visszaülhet-e egyáltalán a motorra, most meg már a Dakarra összpontosít.
Rendkívül rövid idő alatt készült fel a viadalra, ő az egyetlen, akinek nem lesz segítő járműve – a rendezők által biztosított alkatrészes dobozon kívül (a szélessége körülbelül egy, a hossza másfél méter) annyi cucca lesz, amenynyit még be tudtak préselni Szalay Balázs kamionjába.
A motorja egy vadonatúj 640-es KTM, amellyel még nem tudott túl sokat tesztelni, de a típus nem ismeretlen neki, hiszen ilyen géppel versenyez évek óta. Sivatagi jártassága nincs túl sok, de nagyon elszánt, és saját bevallása szerint egyáltalán nem fél.

KTM 640

Hengerűrtartalom: 640 kcm
Teljesítmény: 62 lóerő
Végsebesség: 180 km/óra
Súlya: 180 kg
Benzintartály mérete: 48 liter
Legfrissebb hírek

Szuperliga: Vojvodina–Topolya

Minden más foci
1 perce

Kosárlabda: 10. lett az U16-os leányválogatott a romániai Eb-n

Utánpótlássport
17 perce

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
30 perce

Nem fért bele a kihagyott tizenegyes, kétgólos előnyről botlott a Dortmund

Német labdarúgás
30 perce

Niké Liga: Dunaszerdahely–Trencsén

Minden más foci
32 perce

Vízilabda: győzelem a horvátok ellen az U18-as fiú Eb helyosztóján

Utánpótlássport
33 perce

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
35 perce

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
54 perce
Ezek is érdekelhetik