FIFA: Új világbajnokságot terveznek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.27. 20:53
Címkék
Luc Missonnek már köszönhet egy "felfordulást" a labdarúgás, hiszen annak idején ő volt Jean-Marc Bosman ügyvédje abban a perben, amely forradalmasította az átigazolási piacot (azóta lehet szabadon igazolni az EU-n belül a lejárt szerződésű játékosokat), és most elképzelhető, hogy újabb váratlan húzással áll elő.
A L’Équipe című francia lap szerint ugyanis Misson az egyik vezéralakja annak a szervezetnek, amely a már meglévő mellé egy új világbajnokságot akar létrehozni.Az NF Board néven szereplő szervezet célja, hogy 2005-ben vb-t szervezzen annak a 76 szövetségnek (többnyire regionális szövetségekről van szó), amelyet a FIFA nem volt hajlandó a tagjai közé venni, mondván: hiányzik az önálló (vagy majdnem teljesen önálló) országstátusa."A FIFA már csak olyan országokat akar felvenni a tagjai közé, amelyeket az ENSZ is elismer. De akkor miért Andorra és nem Monaco? Hogyhogy Hongkong és nem az egyik legrégebbi labdarúgó-szövetséggel büszkélkedő Gibraltár? Minden olyan szövetségnek segíteni akarunk, amelyet a FIFA elfelejtett. Mi akarunk az előszoba lenni, hogy rajtunk keresztül majd egyszer mindenki beléphessen a FIFA nagy családjába" – fogalmazta meg a szervezet célját Jean-Luc Kit alelnök.Az érdeklődőknek január 15-ig kell jelentkezniük az alakuló szervezetnél. A hírek szerint többek között a Falkland-szigetek, Grönland, Guadeloupe, a Vatikán, Korzika és Bretagne is jelezte részvételi szándékát. És hogy honnan lesz pénz a tornára? Kit szerint több adóparadicsom is szerepel a jelentkezők között, ettől kezdve pedig hol van a probléma?
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
3 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
3 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
4 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
4 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik