Vieri válthatja Trezeguet-t

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.23. 20:01
Címkék
A Serie A ugyan kéthetes pihenőre vonult, ám Itáliában továbbra is minden a nagy klubok körül forog. A keddi nap fő témája David Trezeguet sorsa volt.
Trezeguet több pénzt szeretne kapni
Trezeguet több pénzt szeretne kapni
Trezeguet több pénzt szeretne kapni
Trezeguet több pénzt szeretne kapni
Trezeguet több pénzt szeretne kapni
Trezeguet több pénzt szeretne kapni
Mint ismeretes, a Juventus francia csatárának ugyan csak 2005-ben jár le a szerződése, de ő azt szeretné, ha úgy hosszabbítanák meg minél előbb, hogy közben alaposan megemelik a fizetését. A Juve viszont húzza az időt, mert az egyesület pillanatnyilag éppen azzal van elfoglalva, hogy csökkentse a játékosok bérét: Alessandro Del Piero szerződését az ősszel úgy hosszabbították meg 2008-ig, hogy közben 30 százalékkal kevesebb pénzt fog kapni. (Ugyanakkor tény, hogy Trezeguet "mindössze" évi 1.5 millió eurót keres, miközben Del Piero csökkentett fizetése is ennek több mint a négyszerese, míg az élcsatárok – Ronaldo, Sevcsenko, Van Nistelrooy és Henry – 4 és 5 millió közötti összeget vágnak zsebre.)
Luciano Moggi, a Juventus sportigazgatója biztos benne, hogy Trezeguet a "zebrák" játékosa marad, de az olasz sajtó szerint azért a klub "tájékozódik" a játékospiacon. A francia támadóért a Chelsea állítólag 38 millió eurót is megadna (az Arsenal és a Barcelona 35-ig ment el), miközben a Juve Hernan Crespót, a Chelsea, Zlatan Ibrahimovicot, az Ajax és Bernardo Corradit, a Lazio futballistáját ennek az összegnek a feléért-kétharmadáért is meg tudná venni. Az igazi meglepetés azonban az lenne, ha a Juve megvásárolná az Intertől Christian Vierit, aki állítólag távozni akar a kék-feketéktől, és akit Marcello Lippi szívesen látna újra a csapatában (amelyet Bobo az 1996–97-es idényben "szolgált" már egyszer).
A karácsonyi ünnepek alkalmából hosszabb interjút adott egy olasz rádiónak Francesco Totti, a Roma csapatkapitánya. Totti elmondta, nem érzi csalódottnak magát, amiért nem kapta meg az aranylabdát, bár "Van Nistelrooy érdemelte volna meg a legjobban, és a legjobb három közé még Henryt és saját magamat tettem volna oda. Nedved sokat tett a Juventusért, de technikailag vannak nála szórakoztatóbb játékosok."
A "farkasok" 10-ese beszélt a 2004-es esztendőről is: "Biztos vagyok benne, hogy megnyerjük a bajnokságot, sőt, szerintem a kétezres bajnok Roma pontcsúcsát is meg fogjuk dönteni."
A profiliga úgy döntött, hogy januártól újra lesznek előrehozott és későbbre tolt mérkőzések a B-ligában. A január 18-i 23. fordulótól kezdve csak tíz mérkőzést rendeznek vasárnap délután 3-kor, egyet-egyet pedig pénteken este, illetve hétfőn este tartanak meg.
Szintén a másodosztállyal kapcsolatos hír, hogy a szövetség jelentősen meg akarja kurtítani a B-ligás csapatoknak juttatott támogatásokat, ezért a profiligában hamarosan szakadás várható.

Olasz Kupa
A negyeddöntő műsora. Első mérkőzések. 2004. január 13., kedd: 21.00: Udinese–Internazionale; január 14., szerda: 18.00: Lazio–Parma; 20.45: Milan–Roma; 2004. január 15., csütörtök: 21.00: Perugia–Juventus. Visszavágók: 2004. január 20., kedd: Parma–Lazio; 2004. január 21., szerda: Internazionale–Udinese, Juventus–Perugia; 2004. január 22., csütörtök: Roma–Milan
A visszavágóknak még nincs kezdési időpontja.
Legfrissebb hírek

Utolsóként a Strasbourg jutott a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
12 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
17 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
1 órája

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik