Triatlon 2003: A legenda születésnapja

Vágólapra másolva!
2003.12.22. 19:57
Címkék
A triatlon szerelmeseit a sírba lehet vinni a sportág megszületésének bugyuta történetével, miszerint egy kocsmában három fickó arról vitatkozott, melyikük sportteljesítménye a legfigyelemreméltóbb.
Egyikük a 3800 méteres öbölúszásban jeleskedett, másikuk a 180 kilométeres kerékpárversenyen bizonyult a legjobbnak, míg a harmadik a maratoni futás helyi menője volt. A vitát – a sztori szerint – egy kibic zárta le, mondván, ő mindhárom számot egymás után teljesíteni fogja.A valóságban egy amerikai tengerésztisztnek, John Collinsnak köszönheti a világ a triatlont, amely az elmúlt évezred végén az olimpiai játékok programjában is helyet követelt magának. Annyi hasonlóság van a történet és a valóság között, hogy Collins egy hawaii futóverseny eredményhirdetése közben volt fültanúja egy a fentiekhez hasonló vitának, s akkor határozta el, hogy ötvözni fogja a három állóképességi sportágat. Az első hawaii vasemberversenyt huszonöt éve 1978-ban rendezték meg, mindössze 15 sportoló részvételével. A távot tizenketten tudták teljesíteni, közülük az amerikai Gordon Haller bizonyult a leggyorsabbnak, de neki is több mint 11 órára volt szüksége a célba érkezéshez.Napjainkban a legjobbak alig több mint nyolc óra alatt legyűrik az emberfeletti távokat, no és ezerszer annyian versengenek egy-egy hawaii Ironman során, mint a hetvenes évek végén.S azért "csak" ennyien, mert a pálya befogadóképessége véges…
Legfrissebb hírek

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
29 perce

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
38 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
48 perce

NB II: korai góllal előnyben a Honvéd; hátrányban a KTE – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
54 perce

NB II: Szentlőrinc–FC Ajka

Labdarúgó NB II
54 perce

NB II: Budafoki MTE–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
59 perce

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
59 perce

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik