Új vívóterem épült Fehérvárott

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.19. 22:15
Címkék
Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó  szól a mondás. Az ígéret még július végére datálódik, a pesarói világbajnokságról "aranyosan" hazatérő Vörös Zsuzsáékat fogadta azzal az örömteli hírrel Tóth István, az Alba Volán vezérigazgatója, a klub társelnöke, hogy lehetőségeikhez mérten a Börgöndi úti bázison új vívótermet építenek.
Nem véletlenül, hiszen az eddigi edzőterem nem nyújtott ideális körülményeket a világ- és Európa-bajnokságokon ragyogóan szereplő női és férfi versenyzőknek. Mindössze öt hónap alatt készült el az egyesület legújabb létesítménye, amelyet pénteken délelőtt adtak át ünnepélyes keretek között. Dr. Világosi Gábor, az önkormányzat sportbizottságának elnöke és Tóth István megnyitóját követően Pécsi Gábor, a Magyar Öttusaszövetség technikai igazgatója méltatta a helyiek igyekezetét. Külön kitért arra, hogy a mai világban, amikor általában több sportlétesítményt lebontás veszélye fenyeget, Fehérvárott építenek, méghozzá nemzetközi mércével mérve is magas színvonalon. Kulcsár Antal, az Alba Volán szakosztály-igazgatója elmondta, hogy a hazai körülményekhez képest kitűnő világítással és padozattal elkészült nyolc pást mellett még négy, gyakorlásra alkalmas küzdőtér is szolgálja a versenyzők felkészülését. Ez most már a szakosztály és a vívók létszámát tekintve elegendő lesz ahhoz, hogy teljes értékű edzést tudjon végezni legalább a keret nyolcvan százaléka. Az új vívóteremben nem csak edzéseket lehet a jövőben tartani, a régi csarnok felújításával az érdeklődőkre is számítva a két terem a legjelentősebb hazai megméretések mellett kisebb jelentőségű nemzetközi versenyek lebonyolítására is megfelelő lesz. A székesfehérvári egyesület vezetői fokozatosan építik az öttusázók minden igényt kielégítő otthonát. Néhány éve adták át a Jakab Endre Lovardát, és már saját uszoda építésén gondolkodnak Tóth Istvánék. Természetesen ez jóval nagyobb beruházás lenne, és külső segítség nélkül szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik, ám ismerve a volánosok áldozatkészségét, szinte borítékolható az újabb sikertörténet.
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
18 perce

Férfi kosárlabda BL: A Szolnok főtáblás, a Falco a selejtezőben kezd

Kosárlabda
30 perce

Kézi: dupla magyar győzelemmel kezdődött a strandszakág U17-es Eb-je

Utánpótlássport
43 perce

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
1 órája

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
1 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
1 órája

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik