Autósport 2003: Baumgartner debütálása

2003.12.18. 20:45
Címkék
Hazai versenyen hazai Formula1-es pilóta  ráadásul derült égből villámcsapásként. A Magyar Nagydíj péntekjén még volt egy tesztpilótánk a száguldó cirkuszban  örültünk neki. Aztán jött a szombat, és bekövetkezett Ralph Firman horrorisztikus balesete. Bármennyire is sajnáljuk szegény versenyzőt, nekünk ez igazán kapóra jött.
Néhány órán keresztül teljes volt a bizonytalanság. Mindenki fel-alá rohangált a boxutcában, és próbált elcsípni egy-egy mozdulatot, egy-egy pillantást az érintettektől, ami arra utalhatott volna, hogy tényleg teljesülhet a szurkolók vágya, hogy Baumgartner Zsolt tényleg rajthoz állhat a szombati időmérésen és a vasárnapi viadalon. Elvileg kézenfekvő volt, hogy ő ugrik be Firman helyére, hiszen abban az időszakban ő volt a Jordan-istálló tesztpilótája, ám nehezítette a helyzetet, hogy a csapatnak olyan szerződése volt az egyik főszponzorával (egy cigarettagyárral), hogy az egyik pilótának britnek kell lennie. Ráadásul Baumgartnernek nem volt szuperlicence. A sok gond néhány óra alatt megszűnt, és már csak az időmérő edzés kezdetéig kellett várni arra, hogy Baumgartner a Formula–1-es világbajnoki sorozat történetében első magyarként bemutatkozhasson. A sárga autóban hatalmas üdvrivalgás közepette becsülettel teljesítette a körét, kvalifikálta magát a futamra. A versenynapon még nagyobb volt az őrület. Boldog-boldogtalan a vállát veregette, ölelgette, gratulált neki, még akkor is, ha motorhiba miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet. Már az is óriási esemény volt, hogy egyáltalán ott lehetett a húsz kiválasztott között. A hazai után következő monzai futamot már be is fejezte (a 11. helyen), és úgy tűnt, nyitva a kapu előtte, csak be kell lépnie rajta. Persze, az első perctől kezdve tudtuk, hogy ehhez szükség lesz a támogatók pénzére.Nos, úgy tűnik, ennek a hiánya okozza, hogy jövőre mégsem lesz Formula–1-es pilótánk.
Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
25 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
32 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
48 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
59 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik