Kerékpár 2003: Bringások szomorú éve

2003.12.17. 21:45
Címkék
A profik között öt jól ismert kerekes halt meg 2003-ban. Sajnos a magyar kerékpársport is elveszített egy fiatal versenyzőt.Persze veszélyes sportról van szó, a nyeregben olykor ötven-hatvan kilométer/órás sebességnél kell a zsilettpenge vékonyságú gumikon egyensúlyozni, miközben a közutakról  legalábbis edzések idején  nem lehet kitiltani az autósokat.
A hat kerékpárosból hárman tragikus balesetben veszítették életüket, a kazah Andrej Kiviljev a Párizs–Nizzán bukott, az észt Lauri Aus-t hazájában edzés közben gázolta halálra egy autó, s a kaposvári Fodor Sándorral ugyanez történt. Összeköti a három szörnyű szerencsétlenséget, hogy a bukósisak talán mindhármukat megmenthette volna. Az évtizedeken át határozatlan nemzetközi szövetség végre elszánta magát, s májustól a profik számára is kötelezővé tette a bukó használatát. Más kérdés, hogy az edzéseken senki sem teszi (teheti) kötelezővé a sisak viselését…A másik három sportember tragédiája távolabb áll (?) a sporttól. Denis Zanette a fogorvostól távozóban szívinfarktust kapott. Fabrice Salansont a Német körverseny rajtja előtti éjszakán álmában ragadta el a halál, az évek óta súlyos depresszióval küzdő José Maria "Chaba” Jimenezt ugyancsak a szíve vitte el. A három eset fura kapcsa, elhangzik ugyanaz a mondat: "Kizárt, hogy doppinghasználat okozta volna a történteket.” Mert a legtöbben erre gondolnak elsőként.
Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
15 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
38 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
38 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik