Bérczi dicsérete

L. Á.L. Á.
2003.12.03. 21:50
Címkék
Jó hírekkel tért haza Karácsony István, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) technikai bizottságának tagja a Pekingben megrendezett ülésről. A testület, amely értékelte az augusztusi, anaheimi olimpiai kvalifikációs vb küzdelmeit és a bírók teljesítményét, dicséretben részesítette a talajon főbírói asszisztensi teendőket ellátó Bérczi Istvánt.
– A világbajnokságot követően egy speciális program segítségével kielemeztük a bírói közreműködést a versenyeken – mondta Karácsony István. – Ennek a rendszernek köszönhetően jól megállapítható, mely bírók hoztak optimális döntéseket, és kik voltak azok, akiknél igencsak kilógott a lóláb. Nos, ez alapján négy bíró, köztük Bérczi István kapott dicséretet, négy pontozót pedig elmarasztalt a technikai bizottság. Utóbbiak esetében ez a büntetés azt is jelenti, hogy nem lehetnek ott a jövő évi athéni olimpián.– Pontozás szempontjából meglehetősen érdekesen alakult a világbajnokság, hiszen a szerenkénti döntőkben például négy holtverseny is volt, ami azt bizonyítja, nehezen működött a döntéshozatal…– Véleményem szerint nem baj, hogy sok egyforma eredmény született Anaheimben. Nagyon kiegyenlítődött a mezőny, hasonló erősségű produkciókat és szinte hibátlan gyakorlatokat láthattunk, amelyek között valóban nehéz volt rangsorolni.– Éppen ezért felvetődik a kérdés, hogy terveznek-e valamiféle szabályváltoztatást?– Lényegi változás nem lesz, csak nagy vonalakban módosítunk. Bizonyos elemeket átértékelünk, bizonyos kombinációkat szigorítunk, de igazából nem lesznek sportágtörténeti szabálymódosítások.– Tavaly már próbáltak neves edzőket, szakembereket bevonni az új irányvonalak meghatározásába. Az idén is kikérik a véleményüket?– A múltkori halovány próbálkozás volt, de ezúttal valóban összedolgozunk. Januárig kell leadni a javaslatokat, amelyeket olyan edzőnagyságokkal beszélünk át, mint az orosz Leonyid Arkajev vagy éppen Yuri Chechi trénere, Bruno Franceschetti. Ez szerintem mindenképpen a torna javára válik.
Legfrissebb hírek

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
17 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
35 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
2 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
2 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2 órája