Nyert a DAC

Benke ZoltánBenke Zoltán
2003.11.29. 22:31
Címkék
A ljubljanai 18-as eredmény után Dusan Kapusta abban reménykedett, hogy ezúttal sokkal jobb kapusteljesítményt nyújt majd a hazaiak kapusa. Aki kilátogatott a találkozóra, az aligha bánta.
Remekül kezdett a DAC, és mindkét emberelőnyét gólra váltotta a találkozó elején. Előbb Erdősi átadását Borsos, majd Ladányi passzát Bali értékesítette a 6. és a 8. percben. A korai kétgólos előny megnyugtatta a dunaújvárosiakat, talán túlságosan is. Ezért fordulhatott elő, hogy hat perccel a harmad vége előtt Adamcik teljesen egyedül maradt Kiss kapuja előtt és beemelte a korongot a hálóba. A kezdéssel a második játékrészben sem volt gond, 57 másodperc elteltével növelte előnyét a hazai gárda. Tokaji remekül szerelt kapuja mögött, Bali indítását Peterdi gyönyörűen tette Ladányi elé, a balszélső pedig a jobb alsó sarokba bombázott. Továbbra is jó iramú volt a mérkőzés, gyakran forogtak veszélyben a kapuk, ám a portások jól látták el dolgukat. Ez még akkor is igaz, ha még ebben a játékrészben szépítettek a vendégek, Sosinski hatalmas erejű lövése védhetetlen volt, a korong a bal felső sarokban kötött ki.

Ladányi Balázs (elöl), a Dunaújváros vezéregyénisége két gólt lôtt a lengyel Tychy elleni Interliga-találkozón (Fotó: Meggyesi Bálint)
Ladányi Balázs (elöl), a Dunaújváros vezéregyénisége két gólt lôtt a lengyel Tychy elleni Interliga-találkozón (Fotó: Meggyesi Bálint)
Ladányi Balázs (elöl), a Dunaújváros vezéregyénisége két gólt lôtt a lengyel Tychy elleni Interliga-találkozón (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az utolsó harmadban nagyon bekezdtek a lengyelek, minden energiát mozgósítottak, hogy ledolgozzák hátrányukat. Ehhez kellett Horváth hibája is, a saját harmadban eladott korongját gólra váltotta a vendégcsapat, és még nagyon sok volt hátra. Szerencsére a lengyel öröm nem tartott sokáig, mert egy perc múlva Ladányi körbekorcsolyázta az egész védelmet, majd az elfektetett kapus fölött ismét megszerezte a hazai vezetést. Ezt a vendégek már nem tudák behozni, pedig az utolsó két percben kapus nélkül, hat mezőnyjátékossal játszottak.

Mestermérleg
Dusan Kapusta:
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk, ezúttal kapusunk remekül védett, és kis szerencsénk is volt.
Wojcziech Matczak: – Rosszul kezdtünk, ez meghatározta a mérkőzés menetét, hiszen végig futottunk az eredmény után.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
15 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
28 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
30 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
47 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
1 órája

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája