Nincs nyomás a skótokon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.11.16. 20:47
Címkék
A skót válogatott szombaton közelebb került ahhoz, hogy kilépjen a gárdát övező "örök vesztes-imázsból, miután 10-ra megverte a sokkal többre tartott Hollandiát.
Tekintse meg képgalériánkat:
Tekintse meg képgalériánkat:
Európában talán egyetlen olyan gárda sincs, amelyik annyi sorsdöntő találkozót (köztük két pótselejtezőt) elbukott, mint a Tartan Army (persze még most sem zárható ki a bukás, hiszen szerdán még le kell játszani a visszavágót), már csak ezért is megsüvegelendő a glasgow-i diadal!
"Nagyszerű csapatmunka volt, egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni. Ez nem nemzeti csapat, hanem klubcsapat, amelyben nagyszerű a légkör. A hollandoknak remek játékosaik vannak, de a mai a mi napunk volt – lelkendezett a lefújást követően Berti Vogts, a skótok német szövetségi kapitánya. – A visszavágón nyerniük kell, így nem rajtunk lesz a nyomás Amszterdamban.”
A picit könnyebbnek tűnő második mérkőzés James McFaddennek is köszönhető, a skótok az ő góljával verték meg 1978 óta először az oranjét. "Rengeteg jó játékosuk van, mi azonban úgy játszottunk, ahogyan ez nekik a legkevésbé tetszik. Ezt még egyszer meg kell ismételnünk, hogy megtartsuk az előnyünket. Átkozottul nehéz feladat vár ránk, ők kénytelenek nyerni, ott áll mögöttük a közönségük, de érzem, hogy a csapatunk képes lehet a bravúrra” – véli a gólszerző.
A McFadden által említett egyik tényt Dick Advocaat, a holland nemzeti tizenegy csapatkapitánya is kiemelte: "Még csak a félidőnél járunk, és a skótok egy nullára vezetnek. Biztos vagyok benne, hogy szerdán ötvenezren igyekeznek majd úgy megnehezíteni ellenfelünk dolgát, amilyen nehéz volt nekünk ma itt játszani. Sajnos az első játékrészben kicsúszott a kezünkből az irányítás, a középpályán túl sok labdát veszítettünk el. A másodikban már jobban ment a játék, de a skótok nagyon veszélyes kontrákat vezettek, emiatt nem nyílhattunk ki teljesen. Kidolgoztunk hat vagy hét helyzetet, csak éppen gólt nem szereztünk. Az eredmény csalódást keltő, a vereség miatt nehezebb lesz kijutnunk Portugáliába.”

Skócia–Hollandia 1–0 (1–0)
Glasgow, 50 667 néző
V: Hauge (norvég). G: McFadden (22.)
Legfrissebb hírek

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
8 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
13 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
27 perce

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
59 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik