Vívás: Móna nem hadakozik

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2003.11.13. 21:09
Címkék
Szokványos elnökségi ülésnek indult  beszámolókkal, hozzászólásokkal, szavazással. Ám a "papírforma borult, amikor Móna István, a Honvéd vívószakosztályának igazgatója szót kért, s egyesek szerint kritikán aluli kritikával illette, majd lemondásra szólította fel Szabó Bence szövetségi kapitányt, valamint Udvarhelyi Gábor és Nedeczky György párbajtőrszakági vezetőket.
Az elnökségin egy pillanat alatt vihar kerekedett, s Móna mondandóját követően viharosan távozott az ülésteremből. – Sajnos valóban volt egy ilyen mellékzöngéje az elnökségi ülésnek – mondta Szabó Bence szövetségi kapitány. – Móna István nem a megfelelő stílusban és hangnemben adta elő mondanivalóját, ami némi megdöbbenést keltett.– Túlzott volt a kritikája?– A kritikával nem, sokkal inkább a stílussal volt a probléma. Abban igaza van Móna Istvánnak, hogy a párbajtőrcsapat az elmúlt két esztendőben nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, ám a sportágban uralkodó körülmények mellett azt is el kell mondani, hogy ebben Móna Istvánnak is szerepe van. A bomlasztó magatartásával ugyanis olyan hangulatot teremtett a szakágon belül, amely előidézője ennek a sikertelenségnek. Nem véletlen, hogy annak idején Kovács Tamással is összetűzésbe került. Ennek ellenére hangsúlyozom, nem a kritikával volt gondom, azonban a bírálat akkor jó, ha építő jellegű. – Lesz folytatása ennek az ügynek? – Nem hiszem. Mindössze annyi, hogy a szövetség levélben értesíti majd a Honvéd vezetőit a történtekről, mert nem hiszem, hogy egy ilyen patinás klubot így kellene képviselni. Móna Istvánt is megkerestük az esettel kapcsolatban, ám ő nem kívánt nyilatkozni a történtekről. – Ott, ahol kell, vagyis az elnökségi ülésen elmondtam a véleményemet, amelyben úgy érzem, száz százalékig igazam volt – mondta Móna. – Nem bántam meg az esetet, de fogadja el, hogy nem kívánok újságon keresztül hadakozni.
Legfrissebb hírek

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
11 perce

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
25 perce

Atlétika: McLaughlin-Levrone nyerte a 400 méteres síkfutást az amerikai válogatón

Atlétika
31 perce

F1 75: huszonegy indulóból csupán három ért célba

F1
38 perce

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
1 órája

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
1 órája

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: majdnem tökéletesen zárta a világversenyeket Holló Hanna

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik