Viharossá vált az elnökségi ülés (tegnapi)

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.13. 21:01
Címkék
Az október elején rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság volt a fő témája a Magyar Vívószövetség szerdai elnökségi ülésének. A testület elfogadta Szabó Bence szövetségi kapitány beszámolóját, majd megállapította, hogy az egyre mostohább felkészülési körülmények nehezítik a nagy hagyományokkal büszkélkedő sportág eredményes nemzetközi szereplését.Az utánpótlás szövetségi kapitánya, Jánosi Zsuzsa az elmúlt héten Horvátországban megrendezett junior Európa-bajnokságon elért eredményeket elemezte, ennek alapján az elnökség örömmel állapította meg, hogy egyre több vidéki vívó szerepel az eredményes versenyzők között, egyben hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen egy szélesedő vidéki vívóbázisra épülő sportágfejlesztési program beindítása.Az elnökség – a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint – "sajnálattal vette tudomásul Móna István elnökségi tag érzelmi kitörésektől sem mentes hozzászólását, amelyben lemondásra szólította fel Szabó Bence szövetségi kapitányt, valamint Udvarhelyi Gábor és Nedeczky György párbajtőrszakági vezetőket, majd sértő megjegyzések kíséretében távozott”. A testület ezt követően egyhangúlag megerősítette Szabó Bence, Udvarhelyi Gábor és Nedeczky György megbízatását.
Legfrissebb hírek

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
4 perce

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
12 perce

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
18 perce

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
39 perce

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
43 perce

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
53 perce

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
1 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
1 órája