Az új bajnok imád improvizálni

– Nagy muri volt, reggel hatig tartott – mesélte Benik.
– A győzelemért kapott kupájával aludt?
– Egy ilyen napon vétek aludni, én sem tettem. A pezsgős overallom azonban egész éjszaka ott száradt a szobámban, úgyhogy délelőttre már néhány muslinca is megjelent körülötte. Na jó, ez nem igaz, de elég fura szaga volt.
– Kezdjük az elején! Ideges volt a verseny előtt?
– Nagyon. De nem is amiatt, ami ránk várt, hanem amiatt, hogy influenzás lettem. Különböző csodaszereket szedtem, hogy valamennyire legalább talpra álljak. Még a versenyen is volt egy kis hőemelkedésem, és attól tartottam, ha fizikailag nem bírom majd, akkor lelkileg is nehéz lesz.
– Teljesen ki tudta rekeszteni a gondolatai közül, hogy ennek a csatának most a bajnoki cím a tétje?
– Magam is meglepődtem rajta, de igen. Nyugodtan és lazán teljesítettük az első szakaszokat, az élen álltunk, amikor Jánosék elestek. Nem nyújtottak jó látványt – bár korrekten jelezték, hogy nem sérültek meg, menjünk csak tovább –, bennem a gyorsasági végéig valamiféle bizonytalanság bújkált. Nem mertem gyorsan menni – el is vertek minket rendesen azon a szakaszon.
– Amikor meglátta őket az út szélén, átvillant az agyán, hogy megvan a trófea?
– Nem. Csak arra tudtam gondolni, hogy remélem, semmi bajuk sem történt. A célban az volt az első dolgunk, hogy érdeklődjünk, mit tudnak róluk. Azután az etapon Somogyi Pali egyszer csak megszólalt: "Bali, bajnokok vagyunk!” Akkor már örülni is tudtunk a sikerünknek, bár nem így szerettünk volna nyerni.

– Nem nagyon szerette, ha az idényzáró előtt az esélyekről kérdezgették. Babonás talán?
– Csak azóta, mióta Somogyi Palival versenyzek. Korábban nem érdekeltek az effajta dolgok, de ő nagyon babonás. Ha például lemegyünk reggelizni, és ő fent hagyja a sisakját a szobában, a világért vissza nem menne érte, hanem inkább felküld valakit. Ha átszalad előttünk egy fekete macska, meg kell állnom és ő körbeugrálja a kocsit. Az utóbbi időben már nem is kell szólnia, ha ilyet látok, azonnal lassítok.
– Volt olyan pillanata az idénynek, amikor nem hitt abban, hogy bajnok lesz?
– A miskolci hatalmas esésünk után. Ültem a kórházban, vizsgáltak, és arra gondoltam: na, innen nagyon nehéz lesz talpra állni. Hála istennek sikerült.
– A szeme már teljesen meggyógyult?
– A látóidegem sérült, és az csak hosszú idő alatt jön rendbe. Még gyógyul.
– Aztán következett a Fehérvár-rali, amelyen újraéledtek a remények.
– Az a verseny jelentette a fordulópontot. A futam végén gondoltam először arra: ha nem hibázunk, bajnokok is lehetünk. Majd Szombathelyen legyőztük Janikát.
– Sokat jelentett, hogy a bajnok előtt végzett?
– Bárkinek sokat jelentett volna, hiszen az utóbbi években ő volt a mérce Magyarországon. Mindenki a legjobbat szeretné legyőzni, és ez nekünk kétszer is sikerült az idén.
– Mennyit nyomott a latban a technikai háttér?
– Büszke vagyok arra, hogy van egy ilyen autóm. A karosszéria ugyanúgy, mint a többieké, kilencvenkilences, csak benne vannak az új fejlesztések. De szerintem a többiekében is, hiszen mindenki a legjobbra törekszik.
– Három évvel ezelőtt, amikor felkerült az első osztályba, gondolta, hogy ilyen hamar a csúcsra jut?
– Sokat dolgoztam azért, hogy így legyen. De persze az érdem nem egyedül az enyém, hiszen ez csapatmunka. A JM Engineering minden versenyre tökéletesen felkészített autót hozott nekem, sohasem volt okom arra, hogy ne bízzak a Focusban, és a támogatók is teljes mellszélességgel mellettünk álltak. Mi pedig igyekeztünk bizonyítani, hogy jó csapatra adták a voksukat.
– Somogyi Pállal remek kettőst alkotnak, úgy tűnik, jól kiegészítik egymást.
– Tény, hogy Pali jól tudja kezelni a forrófejűségemet. Érettebb gondolkodású, mint én, jól kezeli a nehéz helyzeteket. Amikor például elkap a hév, és túl sokat kockáztatok, nem kezd el veszekedni, csak annyit mond: Balázs! És ebből értem, hogy mit kell tennem. Vagy például ha becsúszunk az árokba, én egy pillanat alatt elveszítem a fejem, feszült vagyok, összeomlik bennem a világ a tudat miatt, hogy hibáztam. Pali ilyen helyzetekben is higgadt marad, és engem is próbál megnyugtatni: "Semmi baj, indíts és menjünk tovább!”
– Az idén nekem úgy tűnt, hogy nemcsak az autóban, hanem azon kívül egyre jobb a hangulat. Ön szerint is javult a viszony a versenyzők között?
– Igen. Erre jó példa volt a Fehérvár-rali, amelyen másodikok lettünk, de nem bánkódtunk, mert Szabó Gergőék nyertek. Még a nagy adok-kapok közben sem hangzott el egyetlen rossz szó sem, ugrattuk egymást, viccelődtünk, úgy viselkedtünk, mintha nem is két, hanem egy csapat lennénk. Persze nem lehetsz jóban mindenkivel, de azért szeretném, ha többen lennének azok, akik kedvelnek minket.
– A közönség láthatóan imádja. Senki sem kívánhat nagyobb ünneplést, mint amit ön kapott a tokaji célban.
– Nagyon jólesik, hogy sokan szeretnek. Az jelenti számomra a legnagyobb motivációt, hogy látom, amint az emberek a csapatunk ruháiba öltözve állnak a pályák szélén, fagyoskodnak, vagy éppen izzadnak a hőségtől, de nem mennek haza, hanem várnak ránk. Ezeket az embereket tisztelni kell, nélkülük nem tartana itt a magyar rali. S tudja, milyen jó érzés volt látni azt a rengeteg zászlót a célban?…
– A világbajnoki szereplések segítettek abban, hogy itthon ilyen gyors legyen?
– Igen, nagyon sok tapasztalatot szereztem Törökországban és Ausztráliában is, bár az a verseny nagyon rövid ideig tartott számunkra. Ott minden más, mint itthon, a legnehezebb például az, hogy mindössze kétszer lehet tréningezni minden pályán. Ehhez mi itthon nem szoktunk hozzá, de ilyen kihívások is kellenek a fejlődésünkhöz.
– A murvás vagy az aszfaltos ralikat kedveli jobban?
– Volt egy időszak, amikor a murva állt közelebb a szívemhez, talán azért, mert ott több a lehetőség a korrigálásra, mint aszfalton. Ezért sokkal felszabadultabb voltam murván. Mostanra azonban megváltozott a helyzet: az aszfaltot ugyanannyira szeretem, sőt, még az eső sem számít. A vizes pályán ugyanis szerintem jobban számít a vezetési tudás, nem játszik fontos szerepet, hogy mennyire erős az autód motorja, sokat kell improvizálni.
– Úgy érzi, magyar bajnokként már mindent tud a raliról?
– Dehogyis! Magyar bajnokok vagyunk, az igaz, és ez valamiféle mércét jelent. Ennek ellenére minden megtett kilométeren tanul valamit az ember. Nem elég, hogy eddig eljutottunk, még többet szeretnék! Mert még van mit tanulni, van mit csiszolni.