A csehek és a hollandok is győztek

2003.10.12. 21:07
Címkék
A 3. csoport szereplői az utolsó fordulóban sem szakítottak a hagyományokkal, ismét érvényesült a papírforma, azaz Csehország és Hollandia győzelemmel zárta a sorozatot.
A két gárda az osztrák, moldovai, fehérorosz trió ellen egyetlen pontot sem veszített, az egymás elleni eredményeknek köszönhetően (1–1, 3–1) a csehek végeztek az élen, a hollandok pedig várhatják a pótselejtezők hétfői sorsolását.A zárókörben a cseheknek jutott a nehezebb "falat", hiszen a már a 2006-os vb-selejtezőkre hangoló Ausztria jelentős ellenállást fejtett ki, és csak a 90. percben kapott Koller-gólt követően adta meg magát. "A játékosok küzdőszelleme és akarása hozta meg a sikert – ismerte el Karel Brückner, a csehek szövetségi kapitánya. – Mindkét gólt védelmi hibából kaptuk, ami azért is furcsa, mert a védőink az első félidőben nem bakiztak, sajnos a szünet után behozták a lemaradásukat. A legnagyobb örömöt Nedved játéka jelentette a számomra. Tudom, hogy kollégám, Hans Krankl azt mondta, nem érdemeltek vereséget, erre azt felelem, szerintem mindig az az igazságos nyertes, aki több gólt rúg."Hollandia–Moldova 5–0 (1–0)
Eindhoven
V: Siric (horvát). G: Kluivert (43.), Sneijder (50.), Van Hooijdonk (74. – 11-esből), Van der Vaart (80.), Robben (89.)
HOLLANDIA: Van der Sar – Reiziger (Makaay, 33.), Stam, A. Ooijer, Van Bronckhorst – Van der Meyde, Cocu, Sneijder, Overmars (Robben, 65.) – Kluivert (Van Hooijdonk, 71.), Van der Vaart
MOLDOVA: Hmaruc – Covalenco (Testemitanu, 63.), Savinov, Valuta, Catinsus – Covaliciuc, Priganiuc, S. Ivanov (Miterev, 82.), Cebotari – Barisev, Dadu (Golban, 74.)

Ausztria–Csehország 2–3 (0–1)
Bécs, 32 350 néző
V: Kasznaferisz (görög). G: Haas (49.), Ivanschitz (78.), ill. Jankulovski (27.), Vachousek (79.), Koller (91.), K: Schopp (63.)
Legfrissebb hírek

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
4 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
14 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
14 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
26 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
29 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
31 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
52 perce