Sidi Péter utcahosszal győzött

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.10.10. 22:16
Címkék
Sidi Péter, a Komáromi VSE versenyzője remek formában lő az utóbbi időben. A múlt hét végén 702.3 körrel megnyerte a magyar bajnokságot Győrben, csupán két tizedre lemaradva a világcsúcstól, most pedig Milánóban, a Világkupa-döntőben villogott. A légpuskások mezőnyében ezúttal is remek  597 körös  alaperedménye után 103.7 egységgel teljesített a döntőben, azaz ezúttal "csak 700.7 kört produkált, ám az Európa-bajnok magyar klasszis még így is utcahosszal megelőzte az ezüstérmes kínai Jao Jet.
Sidi Péter parádés teljesítményt nyújtott (fotó: Danis Barna)
Sidi Péter parádés teljesítményt nyújtott (fotó: Danis Barna)
Sidi Péter parádés teljesítményt nyújtott (fotó: Danis Barna)
Sidi Péter parádés teljesítményt nyújtott (fotó: Danis Barna)
Sidi Péter parádés teljesítményt nyújtott (fotó: Danis Barna)
Sidi Péter parádés teljesítményt nyújtott (fotó: Danis Barna)
"Hihetetlenül boldog vagyok – nyilatkozta a döntőt követően Sidi. – Ezen a versenyen a világ legjobbjai vehettek részt, és sportlövészetben toronymagasnak számító 2.5 körrel utasítottam őket magam mögé! Az első helyen jutottam a fináléba, és ott is enyém volt a legjobb teljesítmény. Annak szintén nagyon örülök, hogy ezek után valószínűleg a világranglistán is átveszem a vezetést!”
A 25 éves versenyző az olimpiai kvótát már a lahti világbajnokságon megszerezte, méghozzá a 3x40 lövéses összetett versenyben, mostani Vk-elsősége pedig remek bemelegítés a novemberi légfegyveres Európa-bajnokságra. Ha Göteborgban is így lő, nem lesz okunk a szomorkodásra…

Világkupa-döntő, Milánó
Férfiak. Légpuska (60): 1. Sidi Péter 700.7 kör (597, 103.7) 2. Jao Je (kínai) 698.2 (595, 103.2), 3. T. Majchacheeap (thaiföldi) 697.5 (596, 101.5). Légpisztoly: 1. Mihail Nesztrujev (orosz) 687.6 (587, 100.6) 2. Tan Cung-liang (kínai) 685.9 (587, 98.9) 3. Dumoulin (francia) 684.9 (584, 100.9)
Nők. Légpisztoly: 1. Olena Kosztevics (ukrán) 487.5 (388, 99.5) 2. O. Kuznyecova (orosz) 485.8 (387, 98.8) 3. Zsen Csie (kínai) 485.1 (385+100.1). Légpuska: 1. Anjali Bhagwat (indiai) 502.4 (399, 103.4) 2. Tu Li (kínai) 501.1 (398, 103.1) 3. H. Miszaki (japán) 500.0 (396, 104.0)
Legfrissebb hírek

Clémen Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
2 perce

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
11 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
17 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
19 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
26 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
28 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
36 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
44 perce
Ezek is érdekelhetik