4. csoport. Fókuszban a nők és a jövő

2003.10.10. 21:07
Címkék
Magyar szempontból cseppet sem elhanyagolható mérkőzés helyszíne lesz Stockholm, hiszen Gellei Imre társulata csak akkor lehet ott a pótselejtezőn, ha saját sikere mellett "kiszurkolja a svédek minimum pontszerzését. Erre jó esély van, tekintve hogy az északiak veretlenül vezetik a csoportot, idegenben gól nélküli döntetlent játszottak a lettekkel, ráadásul ha nyernek, a 16-os finálé csoportbeosztásakor kiemeltek lesznek.
Ugyanakkor Svédországban nem igazán téma a szombati csata, sokkal inkább a női futballisták vasárnapi vb-fináléja érdekli a szurkolókat. Annak árnyékában már-már elsikkadt, hogy Zlatan Ibrahimovic és Erik Edman szombati játéka is veszélybe került (Fredrik Ljungberg szereplése fel sem vetődött), a szerdai edzést mindketten félbeszakították, előbbi ágyék-, utóbbi pedig bokasérüléssel bajlódik. Játékuk kérdéses (az Ajax támadója amúgy is csak a kispadra férhet oda), Marcus Allbäcké is az volt egy ideig, ő azonban túltette magát a hétközi gyomorrontásán (egy pizza volt a "bűnös”), így Jonsonnal párban ő rohamozza Kolinko kapuját. A lettek három kulcsemberük, Marian Pahars, Andrejs Prohorenkovs (mindketten sérültek) és Juris Laizans (eltiltott) nélkül próbálja kiharcolni a számára biztos üdvözülést jelentő győzelmet.A skandinávokat inkább a jövő érdekli, elsősorban az, hogy az Eb után felbomló Tommy Söderberg, Lars Lagerbäck kettős helyett ki kerül a válogatott élére. (A sikerkettős Söderberg csípőműtéte miatt szünetelteti működését.) A játékosok a csapatkapitány Mellberg vezérletével azon vannak, hogy meggyőzzék a szövetség elöljáróit: Lagerbäck egyedül is képes egy évig irányítani a válogatottat, Söderberg felépülése után pedig újra jöhet a nagy kettős. Az előbbi verzió egyre valószínűbb, különösen azért, mert az egyik potenciális jelölt, a Halmstadtól a közelmúltban távozó Jonas Thern a kispad helyett a franciaországi edzőképzőt választotta.Svédország–Lettország
Stockholm, 17.00
V: De Santis (olasz)
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája