Atlétika: Az utolsó határátkelés jön

2003.10.09. 21:03
Címkék
Az október 19-én rajtoló 14. BécsBudapest szupermaratoni sajtótájékoztatóját csütörtökön tartották a hagyománynak megfelelően Győrött, a Hotel Konferencia nagytermében.
"A mostani esemény jelentősége, hogy mivel hazánk május elsejétől tagja lesz az Európai Uniónak, így ez a tizennegyedik két fővárost összekötő szupermaratoni lesz az utolsó, amikor a résztvevőknek még át kell esniük a határátlépés formaságain” – e szavakkal vezette be tájékoztatóját Nagy Sándor, a szervezőbizottság elnöke.A Bécs–Sopron–Győr–Tata–Budakeszi–Budapest 352 kilométeres útvonala és a szakaszfelosztása most sem változik. "Az egyéni versenyben negyven indulóra számítunk – mondta Nagy Sándor. – Újra összeméri tudását "a nagy hármas”, az orosz Anatolij Kruglikov, a lengyel Jaroslaw Janiczki, és a magyar Vozár Attila, aki jelenleg külföldi edzőtáborban készül a versenyre. A versengésbe osztrák, német, lengyel, olasz és hazai versenyzők is beleszólhatnak. A nőknél az idén is a német szupermaratoni világklasszis, Maria Bak a favorit.” A váltóversenyben 130-140 csapat indulása várható – Budapest főpolgármesterének meghívására a szomszédos országok fővárosai képviseletében Bécs és Pozsony váltója is indul. Külföldi csapatok jönnek még Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Romániából, valamint Szerbia-Montenegróból is. A korábbi évek kedvező tapasztalatai alapján az idén is megtartják a kerékpárostúrát, no és a görkorcsolyások is újra összemérhetik a tudásukat.
Legfrissebb hírek

Ötgólos győzelemmel rajtolt a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 perce

NB I: Paks–Debrecen

Labdarúgó NB I
5 perce

Három góllal nyert a Győr a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
9 perce

Sportlövő vb-válogató: Fábián és Pekler remekelt

Egyéb egyéni
11 perce

Vuelta: a bátor Brenner bravúrja Buitrago ellen

Kerékpár
22 perce

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
23 perce

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
23 perce