Räikkönen elszántan készül

2003.10.07. 21:33
Címkék
Öt nappal a mindent eldöntő futam, a hét végi Japán Nagydíj előtt megszólalt Kimi Räikkönen, a vb-pontverseny második helyezettje, aki a Formula1 legfiatalabb világbajnoka lehet  már ha megnyeri a viadalt, a listavezető Michael Schumacher pedig nem szerez pontot Szuzukában.
"Az utolsó kanyarig fogok harcolni – így a 24. születésnapját október 17-én ünneplő finn. – Nincs veszítenivalóm, tudom, mit kell tennem. Csak erre akarok összpontosítani, nem szabad azzal foglalkoznom, mit csinál Michael. Biztos vagyok abban, hogy a csapat mindent megtesz majd a sikeremért. Sajnos Indianapolisban nem volt szerencsém, az eső keresztülhúzta számításaimat. Így sincs minden veszve, ám nem lesz könnyű, hiszen csakis a győzelem adhat reményt.” Meg a lányok. A McLaren-Mercedes versenyzője megjegyezte, a japán hölgyek minden bizonnyal érte fognak szorítani. "Az utóbbi évtizedben az egyik japán magazinban mindig Mika Häkkinent választották meg a legnépszerűbb Formula–1-es pilótának, a helyi lányok ugyanis meg vannak őrülve a hűvös északi szőkékért. Most én söpröm be ezeket a szavazatokat, aminek roppantul örülök” – mosolygott Räikkönen.Japánnál maradva, feltétlenül meg kell említenünk, hogy eldőlt: 2004-ben Szato Takuma foglalja el Jacques Villeneuve helyét az egyik BAR-Hondában. "Szato kiváló munkát végzett az idei tesztek során, úgy vélem, ennek hasznát vesszük jövőre” – mondta David Richards, a BAR csapatfőnöke. A 26 éves japán pilóta hároméves szerződést kötött a Northamptonshire-ben működő teammel.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
3 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája