Utat mutat a fiataloknak

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2003.09.25. 22:43
Címkék
Az elmúlt évtized egyik legeredményesebb magyar triatlonistája, Lehmann Tibor irányítja a jövőben az U23-as válogatott munkáját. A magyar Ironman-bajnok számára nem lesz új a feladat, hiszen évek óta ő a tiszaújvárosi TVK-Mali TK vezetőedzője, s mindeddig a versenyzéssel sem hagyott fel.
– Hivatalosan csak egy hete vagyok az U23-as válogatott szakmai vezetője, de már a tavasszal elkezdődött a közös munka, a szövetségi edzőtáborokban körém gyűltek a fiatalok, s a korosztályos Európa-bajnokságra is én kísértem el őket. Készítettem egy szakmai programot, amelyet a szövetség elnöksége elfogadott, így már a következő feladatokra koncentrálhatunk – mondta a 33 esztendős sportoló.– Milyen tervekkel kezdi a munkát?– Inkább azt mondanám, miért ez a korosztály érdekelt. Ezek a fiatalok abban a korban vannak, amikor már megtörtént a kiválasztódás, aki eljutott idáig, az már komolyan akar sportolni, a srácok motiváltak, s még nincsenek sztárallűrjeik. Ez a korosztály eddig nem dolgozott saját program szerint, a jövőben közös edzőtáborokban és nemzetközi versenyeken menedzseljük majd a fiatalokat. Fontosnak tartom, hogy megismerkedjenek a nemzetközi mezőnnyel, mert ez lesz az a korcsoport, amely a pontokat gyűjtögetheti a következő ciklusban, a pekingi olimpiai részvételért.– Marad majd energiája a tiszaújvárosi feladataira?– Remélem, hiszen a klubnál továbbra is én vagyok a vezetőedző, ráadásul komoly munkába kezdtünk, megpróbáljuk szélesíteni az utánpótlásbázist, a klub élversenyzőivel pedig emellett is foglalkozni kell.– A versenyeken ezen túl már csak edzőként találkozhatunk önnel?– Dehogy! Nem hagyom abba, jövőre is legalább olyan színvonalon akarok teljesíteni, mint ebben az évben. Két kvalifikációs Ironman-verseny és a nagyatádi országos bajnokság benne lesz a programomban. Ja, és ott van még a negyedik front is, a család, teljes erővel. Képzelje, a nagyobbik fiam elkezdte a triatlont! Szerencsére ő egyelőre nem utazik tengerentúli kvalifikációs viadalokra…
Legfrissebb hírek

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
1 perce

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
10 perce

Lukács Dániel: Nem arra számítottunk, ami a második félidőben történt

Magyar válogatott
26 perce

Európai kézilabdaligák: tizennégy magyar gól Nagybányán

Kézilabda
29 perce

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
30 perce

Még semmi sem dőlt el, Írország hazai pályán két góllal legyőzte Portugáliát!

Foci vb 2026
34 perce

Mbappé vezérletével Franciaország néggyel verte meg Ukrajnát, és kijutott a vb-re

Foci vb 2026
38 perce

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
38 perce
Ezek is érdekelhetik