Polner le sem tagadhatná, hogy diplomatának készül

– Vezéregyéniség? – kérdez vissza Polner Mária. – Meglehet. Bár ebben a csapatban mindenki egyéniség, és mivel a mag már több mint öt esztendeje van együtt, így mindenki ki tudta bontakoztatni magát. Horváth Erikával mi vagyunk a legidősebbek a csapatban, szerintem ez az, ami egy kicsit mellettünk szólhat.
– Az újonnan jövők könnyen be tudtak illeszkedni?
– Igen. Elég sok munka áll már mögöttünk, így azt mondhatom, nagyon egységes a csapatunk.
– Hogyan telik a napjuk?
– Változó. Heti háromszor másfél órás balettedzésünk van, de gyakorlatilag szinte mindennap nyolc órákat dolgozunk a teremben. Ebben a bemelegítéstől, az erősítésen át az elemek gyakorlásáig minden benne van. Délelőtt az egyik, délután a másik gyakorlaton dolgozunk.
– Melyik a nehezebb?
– Egyértelműen a szalaggyakorlat. Sokkal több a hibázási lehetőség, ránktekeredik, beleakadunk. Szóval itt sokkal több odafigyelésre és türelemre van szükség, mint a karika- és labdagyakorlat során.
– Külföldi edzők is hangoztatták már, hogy sokat fejlődött a magyar csapat. Önök hogy érzik ezt belülről?
– Érezzük a fejlődést, de mindig többet és többet akarunk kihozni magunkból. Ez azt hiszem, érthető is. Egy biztos, az elmúlt időszakban nagyon keményen tréningeztünk, és az is a javunkra vált, hogy a csapat mellé edzőnek szerződött Marina Ignatyijeva.
– Erőskezű?
– Nagyon, de a sikerhez ez kell.
– Gondolom, akkor szabadidejében most szóba sem jöhetnek aktív programok, főként pihenéssel tölti fennmaradó óráit.
– Azért nagy ritkán elmegyünk szórakozni, de valóban, többnyire otthon vagyok.
– S ha sikerülne a célként kitűzött olimpiai kvalifikáció, hogyan ünnepelnének?
– Előbb csináljuk meg jól a gyakorlatainkat. Ha sikerülne kijutni Athénba, biztos, hogy lenne egy kisebb buli, de mivel a szeptemberi kihagyást be kell pótolni az iskolában, így a nagyobb ünneplés későbbre maradna.