Bodrogi sikeres hétvégéje
A harmadik és egyben utolsó pireneusi hegyiszakaszra került sor vasárnap a Spanyol körversenyen. A befutó két első kategóriás hegy megmászása után Andorrában, a 2410 méter magasan fekvő Port dEnvalirán volt, s ezúttal az összetett legjobbjai játszották a főszerepet.

Egyre jobb formában van az elsô számú magyar bringás – Bodrogi László (balra) a brüsszeli gyôzelmi dobogó második fokán

Egyre jobb formában van az elsô számú magyar bringás – Bodrogi László (balra) a brüsszeli gyôzelmi dobogó második fokán
Franciaországban a centenáriumi Tour de France zöld trikósa, az ausztrál Baden Cooke győzelmével ért véget a csúcskategóriás GP Fourmies versenye. Egy évvel ezelőtt az olasz Gianluca Bortolami, a francia Laurent Jalabert és Cédric Vasseur mögött Bodrogi László a negyedik helyet szerezte meg ezen a viadalon – világbajnoki bronzérmesünk szombaton, a Párizs–Brüsszelen a luxemburgi Kim Kirchen mögött második lett, s a 222.5 kilométeres verseny meglehetősen sokat kivett belőle, így a GP Fourmies-n nem tudta megismételni tavalyi sikerét. Az októberi hamiltoni világbajnokság előtt egyre jobb formába lendülő Bodrogi hétvégéje ettől függetlenül igen eredményesen zárult, hiszen 48 világranglistaponttal gazdagodott, s immár bizonyos, hogy visszaverekedte magát a legjobb 100 közé. Sikere az egész magyar kerékpársportnak rendkívül fontos, hiszen az országútiaknál a világranglista az olimpiai kvalifikáció alapja, s Magyarország – elsősorban Bodrogi eredményeinek köszönhetően – nagy csatát vív a horvátokkal és a szlovákokkal az athéni szereplésért. A Quick Step-Davitamon magyar légiósa legközelebb vasárnap, az év legrangosabb egyéni időfutamversenyén, a Nemzetek Nagydíján áll rajthoz.
58. Vuelta a Espana
9. szakasz, Vielha–Envalira (174.8 km): 1. Alejandro Valverde (spanyol, Kelme) 4:48:36, 2. Frigo (olasz, Fassa Bortolo) azonos idővel, 3. U. Osa (spanyol, iBanesto.com) 3 mp h., 4. Piepoli (olasz, iBanesto.com) a. i., 5. Mancebo (spanyol, iBanesto.com) a. i., 6. Cardenas (kolumbiai, Labarca) 6 mp h., 7. Nozal (spanyol, ONCE) a. i., 8. Scarponi (olasz, Domina Vacanze) a. i., 9. A. González (spanyol, Fassa Bortolo) a. i., 10. Rasmussen (dán, Rabobank) a. i. Az összetettben: 1. (aranyszínű trikóban) Isidro Nozal 29:46:50, 2. I. Gonzalez De Galdeano (spanyol, ONCE) 1:45 p h., 3. Beltran (spanyol, US Postal) 1:58 p h., 4. Frigo 3:02 p h., 5. Heras (spanyol, US Postal) 3:25 p h., 6. Mancebo 3:37 p h., 7. Valverde 3:57 p h., 8. A. González 4:00 p h., 9. Rasmussen 4:04 p h., 10. U. Osa (spanyol, iBanesto.com) 4:11 p h.
Következik: 10. szakasz, Andorra–Sabadell (194 km). Tv: Eurosport, 14.30 (élő). Internet: www.lavuelta.com
71. GP de Fourmies (1.1-es
kategória, Franciaország, 210 km)
A végeredmény: 1. Baden Cooke (ausztrál, fdjeux.com) 4:48:15, 2. Nardello (olasz, Telekom) azonos idővel, 3. Wegmann (német, Gerolsteiner) a. i.
60. Lengyel körverseny
(2.2-es kategória)
6. szakasz, Piechowice–Karpacz (166.5 km): 1. Cezary Zamana (lengyel, Mróz) 4:39:11, 2. Brochard (francia, AG2R) 40 mp h., 3. Noé (olasz, Alessio) a. i. 7. szakasz, Jelenia Góra–Karpacz (61 km): 1. Hayden Roulston (új-zélandi, Cofidis) 1:38:49, 2. Zamana 2 mp h., 3. Romanik (lengyel, CCC) a. i. Az összetettben: 1. Cezary Zamana 29:15:23, 2. Noé 48 mp h., 3. Brochard 55 mp h.
Hegyikerékpáros Világkupa-sorozat,
6. futam, Kaprun
Downhill. Férfiak: 1. David Vazquez Lopez (spanyol), 2. Minnaar (dél-afrikai), 3. Rennie (ausztrál). Nők: 1. Marla Streb (amerikai), 2. Jonnier (francia), 3. Griffiths (brit)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








