Lékó–Kramnyik: mégis lesz?

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2003.09.09. 21:31
Címkék
Pár napja még úgy tűnt, hogy a két világbajnoki cím egyesítésének eredeti tervéből nem lesz semmi, miután a FIDE bejelentette, hogy a Ruszlan PonomarjovGarri Kaszparov döntőt nem rendezik meg, mert előbbi nem írta alá a találkozóról szóló szerződést. Akkor még a profi címért kiírt Vlagyimir KramnyikLékó Péter párharc sorsa is erősen kétséges volt, hiszen nem találtak megfelelő szponzort.
A helyzet azonban most óriásit javult, Kramnyik ugyanis nyílt levelet tett közzé, amelyből kiderült, hogy az illetékesek hamarosan bejelentik, hogy hol és mikor küzd meg a magyar ranglistavezetővel a trónért.A rövid levélből kiderül, hogy az időközben felbukkant támogatóval már csak pár kérdést kell tisztázni, és akkor meg lehet kötni a megállapodást."A tárgyalás utolsó szakaszában vagyunk. Ha mindenben megállapodtunk a lehetséges szponzorral, akkor azt hivatalosan is bejelentik a szervezők” – jelentette ki Kramnyik. "Egy korábbi szerződés szerint az Einstein-csoportnak június 30-ig kellett volna támogatót találnia a páros mérkőzésünkre. Ez nem következett be, így attól a dátumtól kezdve jogilag már nem köt semmi sem hozzájuk, vagyis az én hatáskörömbe került minden.”Az orosz nagymester emellett sajnálatát fejezte ki, hogy a tavalyi prágai megállapodás ellenére nem jött létre a másik mérkőzés.Rövid időn belül tehát fordult a kocka. Eddig a Lékó–Kramnyik összecsapás megrendezése volt kétséges és a Ponomarjov–Kaszparov derbi állt biztosra. Most éppen fordított a helyzet.
Legfrissebb hírek

Magyar alelnöke van az ISU-nak!

Téli sportok
9 perce

Egy brazil ma lőtte be magát a focitörténelembe – vb-videók!

Minden más foci
13 perce

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
15 perce

Futbólia visszahódítása: könyvheti dedikálás

Egyéb egyéni
16 perce

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
30 perce

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
38 perce

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
48 perce

Átalakult kerettel is a kijutásért küzdenek a nők a kassai 3x3-as kosár Eb-selejtezőn

Kosárlabda
52 perce
Ezek is érdekelhetik