Portugália–Spanyolország 0–3

CS. I., GY. B.CS. I., GY. B.
2003.09.07. 21:24
Címkék
A kontrasztok mérkőzése volt a guimaraesi portugálspanyol összecsapás, ugyanis amíg a házigazdák csapnivalóan és durván játszottak, addig a szomszédból érkezett nemzeti tizenegy, feledtetve a közelmúlt gyengébb eredményeit, helyenként parádés produkcióval rukkolt elő.
A két csapat közti különbség már az első percektől érezhető volt, a portugál sztárok ugyanis eleinte a neveikkel próbáltak hatni az ellenfélre – Figo például még véletlenül sem paszszolt, és amikor elhagyta a labdát, vagy az őt ért "egyértelmű” szabálytalanságot nem látó bírót, vagy a segíteni nem akaró csapattársakat korholta –, de miután ez nem ment, a durvaságokhoz folyamodott. Fernando Couto például az első félidő végén úgy beleszállt a nagyválogatottban ezúttal bemutatkozó Fernando Torresbe, hogy az El Nino (A Srác) becenévre hallgató csatárt le kellett cserélni, mert a bokája nem bírta tovább a strapát.Mindeközben a spanyolok okosan járatták a labdát, a széleken Etxeberría és Vicente akkor ment el, amikor akart, Xabi Alonso árnyékként követte Rui Costát (a Milan irányítója ennek megfelelően mindössze egyszer tudott kapura lőni, akkor is inkább felszabadított), a támadók mint hal a vízben, úgy mozogtak a csigalassúságú Fernando Couto vezényelte védők között, a hátvédeknek pedig szinte nem is akadt feladatuk. Ezek után meglepő, hogy a vendégek csak háromszor mattolták Ricardo kapust, az viszont már egyáltalán nem, hogy a Don Afonso Enriques-stadion közönsége egy idő után a spanyolok pártjára állt, és hangos "olézással” üdvözölte minden megmozdulásukat, míg Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitánynak erdőnyi fehér kendő jutott. "Elsősorban a taktikai hibáim miatt szenvedtünk vereséget, azért kaptunk három gólt, mert rossz utasításokat adtam a játékosaimnak. Elismerem a felelősségemet” – nyilatkozta Scolari, míg a vendégeket gardírozó Inaki Sáez a következőket mondta: "Ha a görögök ellen is így játszottunk volna, már Európa-bajnoki résztvevők lennénk. Nem így történt, de szerdán Ukrajna ellen megmutathatjuk, még korai leírni bennünket.”Portugália–Spanyolország 0–3 (0–1)
Guimaraes, 21 176 néző
V: Salomir (román). G: Etxeberría (12.), Joaquín (64.), Tristán (76.)
PORTUGÁLIA: Ricardo (Quim, 77.) – Miguel, Fernando Meira (Jorge Andrade, 46.), Fernando Couto, Nuno Valente (Rui Jorge, 46.) – Costinha, Maniche (Frechaut, 69.) – Sérgio Conceicao (Boa Morte, 46.), Rui Costa (Deco, 62.), Figo – Pauleta
SPANYOLORSZÁG: Casillas (Canizares, 66.) – Míchel Salgado, Marchena, Juanito, Puyol (Romero, 46.) – Etxeberría (Joaquín, 46.), Xabi Alonso, Baraja (Xavi, 46.), Vicente (Reyes, 46.) – Raúl (Tristán, 46.), Fernando Torres (Valerón, 44.)
Legfrissebb hírek

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
7 perce

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
23 perce

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
32 perce

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
48 perce

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
49 perce

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
51 perce

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
1 órája

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
1 órája