2. csoport: Fölényes győzelmet arattak a románok

2003.09.06. 22:37
Címkék
Csaknem negyven percig kellett várnia a román válogatottnak a megváltó vezető gólra a Luxemburg elleni Eb-selejtezőn, holott Anghel Iordanescu szövetségi kapitány teljes vértezetben küldte pályára csapatát, nem törődve sem sérüléssel, sem pedig az esetleges "besárgulásokkal.
Pedig a találkozót mindenki amolyan versenyszerű körülmények közötti edzésnek tekintette a szerdai, dániai ki-ki találkozó előtt, s talán ezért a türelem sem fogyott, bár a románok sokáig csak kapufákig (Rat, Iencsi) jutottak. A kitűnő formában lévő Mutu azonban a 39. percben 11 méterről végre kilőtte a hosszú sarkot, s a játékrész további része román gólözönt hozott. Alig két perccel később Pancu 25 méterről pókhálózta le Besic kapujának bal felső sarkát, további két perc elteltével a luxemburgi kapus csak kiütni tudta Munteanu bombáját, Ganea pedig jó időben jó helyen állt.Fordulás után a románok szakvezetője már óvatosabb lett, Mutu és Chivu nélkül folytatta a találkozót – csapata pedig az első félidőbeli határozottságát hagyta az öltözőben. A dologból kis híján nagy blama lett, mivel Lobont csak nézte, amint Braun fejese a kapufán csattan. Bratu gurítása viszont minden feledtetett, kialakítva az elfogadható különbségű végeredményt.A csoport másik mérkőzésén Bosznia-Hercegovina az utolsó percekben esett góllal megverte Norvégiát, amely így gyakorlatilag letehet az első hely megszerzéséről.Románia–Luxemburg 4–0 (3–0)
Ploiesti, 4500 néző
V: Jefet (izraeli). G: Mutu (39.), Pancu (42.), Ganea (44.), Bratu (78.)
ROMÁNIA: Lobont – Stoican, Iencsi, Chivu (Soava, 46.), Rat – Fl. Dumitru, Radoi, Pancu (Stoica, 76.), D. Munteanu - Ganea, Mutu (Bratu, 46.)
LUXEMBURG: Besic – Peters, Schauls, Hoffmann, Federspiel – Lassine, Reiter, Strasser, Remy – Braun (Huss, 85.), Cardoni (Mannon, 85.)

Bosznia-Hercegovina–Norvégia 1–0 (0–0)
Zsenica
V: Bré (francia). G: Bajramovics (86.)
Legfrissebb hírek

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
23 perce

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
24 perce

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
40 perce

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
1 órája

Öttusa: kezdődik a litvániai U17-es és junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
1 órája

Nem futott még ilyen melegben, bulifutássá vált a Daráló

Csupasport
1 órája