A Samp a nagyok nyomában

Pedig a válasz nem olyan bonyolult: Itáliában minden szakértő egyetért abban, hogy a 2003–2004-es bajnoki cím az Internazionale, Juventus, Lazio, Milan, Roma ötös valamelyik csapatához fog kerülni. Hatodik bajnokesélyes egész egyszerűen nincs, pontosabban azért nincs, mert a Parma eladta Adrian Mutut a Chelsea-nek, és ezzel papíron annyira meggyengült a támadójátéka, hogy elvben nem szólhat bele a "nagyok” dolgába.
Beleszólhat viszont a Samp, amely a második helyen jutott fel a másodosztályból, és amely a nyáron anynyira megerősödött, hogy némi szerencsével akár az első öt-hat hely egyikére is odaérhet. Ez az oka annak, hogy a genovai gárdát mutatjuk be részletesebben, és nem a Parmát vagy mondjuk a szintén UEFA-kupa-induló Udinesét.
A Sampdoriáról a magyar szurkolók többségének valószínűleg még mindig a Vialli-, Mancini-, Cerezo-, Lombardo-, Mihajlicsenko-, Katanec-, Vierchowod-, Pagliuca-, Dossena-féle együttes jut az eszébe, pedig a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének világverő gárdájából hírmondó sem maradt a Stadio Marassiban.
A klub 1999-ben esett ki a Serie A-ból, majd hamarosan tulajdonost váltott, miután Enrico Mantovaniról néhány év alatt kiderült, hogy nemcsak karizmában, hanem anyagilag sem érhet néhány éve elhunyt édesapja, a legendás Samp-elnök Paolo Mantovani nyomába. Így aztán hosszas vívódás után eladta a klubot Riccardo Garronénak, aki azonnal azt tűzte ki célul, hogy a gárda minél előbb jusson vissza a legjobbak közé.
Ehhez olyan edzőt szerződtetett, Walter Novellinót, akinek a feljutás a specialitása. Az egyszeres válogatott Milan-hátvéd trénerként feljuttatta már a B-ligából a Serie A-ba a Veneziát, a Napolit és a Piacenzát is, és mindenki biztos volt benne, hogy Genovában sem bukik el. Így is történt, az egyetlen szépséghiba – ha egyáltalán annak lehet nevezni – az volt, hogy a Samp csak második lett a Siena mögött.
A már az előző szezonban is meglehetősen erős kerettel felálló genovai alakulathoz a nyáron csak úgy özönlöttek a klasszis labdarúgók.
A védelembe Antonioli kapus érkezett, valamint az U21-es válogatott Diana, a nagy tehetségnek tartott Falcone és Carrozzieri, a középpályát a volt (?) válogatott Cristiano Doni, a squadra azzurrában már szintén megforduló Cristiano Zenoni, valamint kettejük egykori bergamói csapattársa, Massimo Donati erősítette meg, míg a csatársorban a japán Janagiszava és az egykori chievós, Marazzina az új név.

Ez persze azt jelenti, hogy Novellino mesternek alaposan át kellett alakítania a feljutó csapatot, a tervezett kezdő tizenegyben mindössze négyen, Grandoni, Bettarini, Volpi és Bazzani kaptak helyet az előző idény főszereplői közül. (Abból a garnitúrából Gasbarroni, Rabito és Bernini távozott, és bár klasszis játékosokról van szó, érthető, hogy nem akarták a cserepadot koptatni ott, ahol addig ők vitték a vállukon a csapatot.)
A feljutásspecialista Novellino valószínűleg 4-4-2-es alapfelállásban küldi majd pályára az Olaszországban kék körösöknek (blucerchiati) becézett gárdát, ám ha a 2002-ben még vb-résztvevő Doni a középpálya bal oldaláról behúzódik a csatárok mögé (ez az egyik kedvenc mozgása), a helyére pedig Bettarini nyomul egy sorral feljebb, akkor máris megkaptuk a 3-4-1-2-es formációt.
A szakértők úgy gondolják, hogy az UEFA-kupás helyezésre mindenképpen esélyesnek tűnő Sampdoria egyetlen gyenge pontja a védelem közepe. Amíg a(z "atalantás”) középpályán szinte nincs hibapont, a támadósorban Colombo és Flachi tökéletes cseréjét jelenti a Marazzina, Bazzani kettősnek, a védelem szélein pedig Diana, Bettarini, Domizzi és Szakics egyaránt garantálja a minőséget, addig középen Grandone és Conte nem éppen a "maximum”, és a friss igazolás Falcone egyedül aligha tehet csodát.
Az újonc Sampdoria mindenesetre már az augusztusi barátságos mérkőzéseken megvillant, hiszen nagyszerű eredményeket ért el, többek között 1–1-es döntetlent játszva a Juventus és az Inter ellen is a Bariban megrendezett, 45 perces meccsekből álló tornán.
A gólgyártásból a japán Janagiszava Acusi is kivette a részét, ami azért fontos, mert őt sokan fanyalogva fogadták, annak ellenére, hogy Toninho Cerezo, a Samp egykori brazil középpályása hívta fel rá a genovaiak figyelmét. Más kérdés, hogy a keret többi tagját elnézve a Samp akár még azt is megengedheti magának, hogy Janagiszava csak marketingszempontok miatt legyen tagja a csapatnak.
Ennél persze sokkal érdekesebb és sokkal fontosabb, hogy a genovai Marassi-stadion, az egyik legszebb olasz sportlétesítmény végre újra első osztályú bajnokiknak adhat otthont, és hogy a kilencvenes évek sikercsapata ismét benyit – mit benyit, berobban – a Serie A kapuján!