A pofonok és a gombóc fagyi

A júliusi világbajnokságon csak nézőként volt jelen, ám a jövő heti, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon egyéni induló lesz a 22 éves versenyző.
– Milyen érzésekkel készül Ustí nad Labembe?
– Nagyon szeretek ott versenyezni! Szinte úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet – kezdi Simóka Nóra. – Először csak szurkolóként jártam ott, a kilencvennyolcas junior-világbajnokságon, aztán a kétezer-egyes junior Európa-bajnokságról három éremmel jöttem haza. Nyertem egyéniben és a váltóval, a csapattal pedig bronzérmesek lettünk. A tavalyi felnőtt Európa-bajnokságon tizenkettedik lettem úgy, hogy a futás előtt még az élbolyban voltam. Azt hittem, jobban sikerül a futás.
– Azon a pályán, a város szívében, végig betonon, nem leányálom futni…
– Én szeretek ott futni, pedig az áruház előtt egy meredek emelkedőt is "meg kell másznunk”. Tudja, azért szeretek betonon futni, mert nem bírom a szöges cipőt, megfájdul benne a lábam. A térdem kikészül a göröngyös talajon, no és lejtőn sem tudok futni a térdem miatt.
– Ha már szóba került a térde: túl néhány műtéten, most éppen milyen állapotban van?
– Most egész jó. Legutóbb egy éve műtötték, éppen ezért az idén lassan indult be a felkészülésem. A válogatóversenyeken még nem is voltam formában.
– Csak a lába miatt sikerült gyengébbre a tavalyi éve?
– Nem. Az volt az első felnőttidényem, és én sem úsztam meg az átállást megingás nélkül. A juniorok között minden olyan szép volt, aztán a felnőttek között jöttek a pofonok. Ráadásul ezek nagyobbak voltak a vártnál… Úgy éreztem, hogy minden összeesküdött ellenem. Hiába volt minden rendben az edzéseken, a versenyeken nem az történt, amit vártam. A sikertelenség miatt az önbizalmam is megcsappant, nem volt bennem annyi tűz, mint korábban. Ma már tudom, hogy az eredményekért a felnőttmezőnyben sokkal többet kell tenni. Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy míg a juniorok között, ha bedobtam egy százast, kaptam egy gombóc fagyit. A felnőttmezőnyben már nem kapok egy százasért egy gombóc fagyit.
– Szavaiból kitűnik, hogy érettebb lett, megváltozott a gondolkodása. Másban is változott mondjuk az eddigi csúcsévéhez képest?
– A csúcséven a kétezer-egyes volt. Az volt az utolsó juniorévem, az említett Európa-bajnoki sikerekkel, ráadásul a szófiai felnőtt Eb-n a váltóval aranyérmesek lettünk. Az a váltógyőzelem többet ér nekem, mint bármelyik juniorérmem, nagyon jó volt akkor versenyezni. És hogy mi változott azóta? A legjobban annak örülök, hogy nővéremmel, Beával nagyon jó lett a kapcsolatunk. Az, hogy a sportban vetélytársak vagyunk, néha a magánéletre is hatással volt. Ma már sokat segít, mindent megbeszélünk. Ami az egyes számokat illeti: a lövészetben kiegyensúlyozottabb lettem, több önbizalommal állok be a lőállásba. Sajnos a vívás rosszabbul megy. Pedig nagyon szeretek vívni, ha egyszer abbahagyom az öttusát, vívóként akarom folytatni a pályafutásomat. Bosszant, hogy nem tudom, miért nem megy úgy a vívás, mint régen, sokkal nagyobb erőfeszítésekkel érem el a találatokat. Úszásban fejlődtem, de több edzésem is van mostanában, a lovaglásom is megváltozott, nagyobb önbizalommal, biztosabban lovagolok. A futás? Edzésen jól megy, az idén a lábam sem fáj. Az edzéseken is jobban küzdök, mert elfogadom, hogy többet kell tenni a jó eredményért. Hogy mire leszek képes az Európa-bajnokságon? A sok pofon után nem tudom, de bízom benne, hogy már megfizettem a tanulópénzt.