Sakk: Az indiai Anand jobban hajrázott Polgár Juditnál

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2003.08.17. 22:07
Címkék
Hatalmas csata volt. Noha Viswanathan Anand a világ legjobb rapidjátékosa, Polgár Judit méltó ellenfele volt az egykori világbajnoknak a mainzi nyolcjátszmás páros mérkőzésen. A befejező játéknap rosszul kezdődött a női világranglista vezetője számára.
Bár ha jobban meggondoljuk, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Polgár a hetedik partiban a sötét figurákat vezette, és bizony a korábban lejátszott hat partiból négy világos diadalával végződött. Ezúttal sem történt másképp. Anand sokáig semmit sem tudott kezdeni az állással, kimutatható előnye nem volt. Aztán a végjáték nem a magyar nagymester elképzelései szerint alakult, mert világos behatolása a másodhúzó királyszárnyára eldöntötte a partit az indiai javára.A visszavágó, egyben a sorozat záró partija teljes mértékig Anand fölényében telt el. Polgárnak győznie kellett világossal, hogy kikényszerítse a hosszabbítást, így neki is lendült a sötét seregnek. Csakhogy Anand módszeresen minden fantáziát kiölt az állásból, még véletlenül sem játszott nyerésre, nehogy elszámítsa magát. Az egyértelmű előnnyel kecsegtető, és csak kissé bonyolult változatokat sem számolta át, inkább a biztos folytatásokat játszotta meg. Polgár ezért erőteljesebben próbált meg rohamozni, csakhogy gyalogáldozatai nem hoztak számára semmi ellenértéket, és végül be kellett látnia, hogy a páros mérkőzést elveszítette.Lékó Péternek sem sikerült a hajrá a reformsakk páros mérkőzésen az orosz Pjotr Szvidlerrel szemben. A hetedik összecsapás még döntetlennel ért véget, de a mindent eldöntő ütközetet a magyar ranglistavezető világossal elbukta."A király és a királynő” találkozója páros mérkőzés, Mainz
7. játszma: Viswanathan Anand (indiai)–Polgár Judit (magyar) 1:0, 8. játszma: Polgár J.–Anand 0:1
A végeredmény: Anand–Polgár J. 5:3

Reformsakk páros mérkőzés, Mainz
7. játszma: Lékó Péter (magyar)–Pjotr Szvidler (orosz) döntetlen 8. játszma: Szvidler–Lékó 1:0
A végeredmény: Szvidler–Lékó 4.5:3.5

8. Avas Open nemzetközi torna, Miskolc
Végeredmény. Élcsoport: 1. Váradi (magyar) 6 pont, 2. Dovzik (ukrán) 5.5, 3. Mészáros (magyar) 5.5, 4. Prokopisin (ukrán) 5.5, 5. Párkányi (magyar) 5, 6. Ács (magyar) 5
Legfrissebb hírek

Magyar alelnöke van az ISU-nak!

Téli sportok
17 perce

Egy brazil ma lőtte be magát a focitörténelembe – vb-videók!

Minden más foci
21 perce

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
23 perce

Futbólia visszahódítása: könyvheti dedikálás

Egyéb egyéni
24 perce

A fiatal Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

Foci vb 2026
36 perce

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
38 perce

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
46 perce

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik