Skócia: Négyes után ötös

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.08.16. 21:13
Címkék
Tövig nyomja a gázpedált a Celtic együttese, amely a rút bajnoki rajt nyomait (00 a Dunfermline vendégeként) feledtetve laza kilencest vágott az azt követő két mérkőzésén. Az elsőt még sokáig emlegetni fogjuk, elvégre négyet az MTK-nak hintett a skót gárda, majd következett az idény első hazai bajnokija  és egy 50-s "mészárlás.
Igaz, a zöldek szurkolói akár otthon is maradhattak volna szombat délután, hiszen az éppen aktuális ellenfél, a Dundee United az ezt megelőző 14 (!) meccsét is elveszítette a Celtic ellenében, ugyanakkor nem árt megjegyezni, ritkán látható gálaelőadást tartott a hazai együttes, egyedül az volt szokatlan, hogy Henke Larsson csak a hajrában tudott gólt lőni. Más kérdés, hogy addig összehozott egy tizenegyest.A nagy rivális, a Rangers nagy nehezen ugyan, de "behúzta” az újabb győzelmét a bajnokságban – persze Alex McLeish edzőt ez aligha érdekli, kiváltképp, hogy a szerdai, FC Köbenhavn elleni BL-selejtezőn odahaza 1–1-et játszottak a fiai. Premier League
2. forduló: Kilmarnock–Partick Thistle 2–1 (Hardie 46., Boyd 60., ill. Grady 39.), Aberdeen–Rangers 2–3 (Zdrilic 24., Deloumeaux 90., ill. R. de Boer 38., Arteta 43., Mols 58.), Livingston–Motherwell 1–0 (Lilley 78.), Celtic–Dundee United 5–0 (Maloney 12., Agathe 27., Thompson 45. – 11-esből, McNamara 67., H. Larsson 84.). Az FC Dundee–Dunfermline és a Hibernian–Hearts mérkőzést vasárnap játsszák.
Az élcsoport: 1. Rangers 6 pont, 2. Celtic 4 (5–0), Livingston 4 (2–1)
Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
16 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
19 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
49 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
51 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
59 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik