Sakk: Polgár és Lékó újra asztalhoz ül

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.08.13. 21:38
Címkék
Nincs megállás, itt az újabb megméretés. Csütörtöktől vasárnapig Lékó Péter és Polgár Judit Mainzban ül asztalhoz nyolcjátszmás rapid páros mérkőzésen. A sportág két kiemelkedő hazai egyénisége nem egymás ellen mérkőzik meg, hanem külön-külön.
A női világranglista vezetője számára aligha lehet nehezebb ellenfelet elképzelni, hiszen azzal a Viswanathan Ananddal kell megküzdenie, aki ebben a műfajban már hosszú ideje a világ legjobbjának számít. Polgár nagyon készült erre a találkozóra. Ezt fényesen bizonyítja, hogy egy hónapja azzal a Borisz Gelfanddal mérkőzött meg Pakson, aki az indiai exvilágbajnokhoz hasonlóan gyorsan és erőszakosan szeret játszani, és aki szintén az elitbe tartozik a rövidített játékidejű partikban. A felek naponta kétszer meccselnek. Minden összecsapásra huszonöt perc gondolkodási időt kapnak, valamint tíz másodperc jóváírást lépésenként.Lékó Péter sem engedélyezett magának túl sok pihenőt. A néhány napja, számára kudarccal véget ért dortmundi szupertorna után egyből Mainzba utazott. A magyar ranglista vezetője – elmondása szerint – csak azért vállalta a Pjotr Szvidler elleni mérkőzést, hogy szinten tartsa magát. Tény, hogy ez az esemény másra nem is igen lenne alkalmas, ugyanis a felek nem a hagyományos műfajban mérkőznek meg egymással, hanem reformsakkban, más néven Fischer-sakkban. Ez azt jelenti, hogy kezdésnél a tisztek nem a szokásos felállás szerint foglalják el helyeiket, hanem sorsolás utján jelölik ki pozícióikat. Így például az is előfordulhat, hogy a bástya a király helyén kezdi meg a harcot. A felállás azonban szimmetrikus, vagyis a sötét tisztek a világoséinak megfelelően kapnak besorolást. Az időbeosztás pedig hasonló lesz, mint a Polgár–Anand összecsapáson.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
1 perce

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
3 perce

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
3 perce

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
18 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik