Kajak-kenu: Három helyszínen is készülnek a válogatottak

2003.08.13. 21:39
Címkék
Miközben a magyar kajak-kenu-válogatott tagjai e héttől a dunavarsányi és a szolnoki edzőtáborban készülnek a kevesebb mint egy hónap múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs vb-re, a magyar kajak-kenu-válogatott Angyal Zoltán szövetségi kapitány vezetésével megérkezett az ötkarikás játékok helyszínére. No, nem gondolatban, hanem fizikai valójában. Az Athéntól 70 kilométerre található síniai regattaközpontban összesen tizennyolc kajakosunk és kenusunk áll rajthoz a lapátforgatóink számára csütörtökön kezdődő háromnapos előolimpián. Noha sztárjaink nem lehetnek ott (ezekben a napokban épp a lehetőség kiharcolásáért dolgoznak – egyelőre itthon), az előörs is erős: soraikban tudhatunk olyan felnőtt világ- és Európa-bajnoki érmeseket, mint Móni Katalain, Keresztesi Alexandra és Szabó Ágnes, továbbá sikeres juniorokat: például a felnőtt-vb-re kis híján kijutó Szabó Gergelyt. Schmidt Gábor főtitkár elmondta: tökéletes körülmények várnak a mieinkre, hiszen az olimpiai falutól kényszerűen távol eső, ám a pályától néhány száz méterre található szállásukat – a MOB anyagi segítségével – már tavaly ősszel lefoglalták. Egyedül a regattaközpont széllel béleltségétől lehet tartani, ám a mieinken az időjárás sem foghat ki egykönnyen: gondoljunk csak a Sydneyben, az utolsó, pokolian nehéz napon megszerzett három arany- és egy ezüstéremre.
Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
26 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
50 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája