Perrel fenyeget a Bayern

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.08.12. 22:40
Címkék
Eddig inkább a Deportivo La Coruna okozott kellemetlenségeket a Bayern Münchennek, most viszont elképzelhető, hogy fordul a kocka. A Roy Makaay átigazolása körüli perpatvarban mindvégig halogató taktikát folytató, majd a szóbeli megegyezés után további "meglepetésekkel előálló (a csatár nevezése a BL-be; nevelési díj kérése) spanyol gárda ellen a Bayern jogi lépéseket fontolgat, méghozzá a nemzetközi szövetség (FIFA) bekapcsolásával.
Klos Kölnbe ment

KÖLN. Az újonc 1. FC Köln egyéves szerzôdést kötött Tomasz Klosszal. A lengyel válogatott védôje az elôzô idényben a Kaiserslauternben futballozott.
Klos Kölnbe ment

KÖLN. Az újonc 1. FC Köln egyéves szerzôdést kötött Tomasz Klosszal. A lengyel válogatott védôje az elôzô idényben a Kaiserslauternben futballozott.
"Hivatalos eljárást akarunk. Olyan események történtek, amelyeket ez az ember még meg fog bánni” – mondta a Bild című lapnak Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern AG felügyelőbizottságának elnöke. A hajdani világklasszis csatár nyilatkozatában egyértelműen a Deportivo első emberére, Augusto César Lendoiróra célzott, aki szerinte folyamatosan zsarolta Makaayt. A presidente többek között arra vette rá a Primera División 2003-as gólkirályát, hogy klubcseréjét elősegítendő, mondjon le a júliusi fizetéséről. Rummenigge emellett arra is felhívta a FIFA illetékeseinek figyelmét, hogy érdemes lenne beletekinteni a Depor könyvelésébe is, mert ott szinte garantáltak a szabálytalanságok.
Ugyanakkor a német sportvezető tagadta, hogy müncheni sikersorozat esetén újabb eurómilliókat kellene átutalnia a német rekordbajnoknak a galíciaiak számlájára. Rummenigge szerint legfeljebb további 1.5 millió folyósításáról lehet szó, szemben a Depor által óhajtott 7.5 millióval.
A holland csatár egyébként kedden, a Nürnberg elleni győztes edzőmeccsen debütált új csapatában, de csak helyzetekig jutott, mielőtt a 69. percben Misimovics felváltotta.
Makaay érkezése több játékos sorsát is befolyásolhatja. Miroslav Klose, a Kaiserslautern támadója például máris bejelentette: semmiképpen sem igazol a Bayernhez. "Úgy tűnik, az akta lezárult. A Bayern csatárt keresett, és megtalálta. És azt is tudni kell, hogy nem csupán a Bayern München tud jól futballozni. Más egyesületek is érdekelnek, németek és külföldiek egyaránt” – vélte a tavalyi világbajnokságon öt fejes gólt jegyző futballista.
Giovane Elber ugyanakkor elképzelhető, hogy 2004 nyara, szerződése lejárta előtt távozik a rekordbajnoktól. A brazil gólkirály Makaay érkezésével elveszítette biztos kezdőcsapatbeli tagságát – ráadásul Claudio Pizarro most jobb formában van nála –, érdeklődő is van iránta (Valencia, Betis), azaz legkésőbb a téli szünetben bármi elképzelhető.
Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
18 perce

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
18 perce

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
36 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
55 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
1 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik