Belgium: A Bruges nyert a lottón

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.08.03. 23:51
Címkék
A papírformának megfelelően az FC Bruges birtokába került a Belga Szuperkupa, igaz, nem a várt fölényes győzelmet, hanem tizenegyespárbajt követően.
A kupagyőztes, de az előző bajnokságban csak a 15. helyen végző La Louviere jól tartotta magát, vezetett is a mérkőzésen, de egy elrontott tizenegyes megpecsételte a sorsát.A kiscsapat bátran kezdett a Bruges otthonában, a Jan Breydel-stadionban, és már a 7. percben megszerezte a vezetést. Vervalle két hazai védővel szemben megnyerte a párharcát, majd Stijnen kapus mellett a hálóba lőtt. Ezután a La Louviere még elpackázott néhány kisebb lehetőséget, majd jött a bajnokcsapat. Verheyen átlövése jelentette az első veszélyt, röviddel később Mendoza könnyelműsködött el egy ziccert, így a szünetbeli állás meglepetést sejtetett. A fordulás után aztán Ceh szabadrúgásból gyorsan "helyreállította a rendet”, majd a meglepően kevés néző várta a folytatást. Esély éppenséggel lett volna rá, csakhogy a kapufa másként "gondolta”, hiszen Verheyen és Mendoza lövése is a "kereten” csattant. A tizenegyesekre maradt a döntés, és a "lottó” a Bruges-nek kedvezett. A La Lou-t erősítő Siquet rögvest az első lövést elrontotta, ezt követően viszont senki sem hibázott, így a Bruges fennállása során tizenegyedszer szerezte meg a Szuperkupát. Belga Szuperkupa
FC Bruges–La Louviere 1–1 (0–1) – 11-esekkel 5–4
FC Bruges–La Louviere 1–1 (0–1) – 11-esekkel 5–4

Bruges, 3268 néző
V: Gumienny. G: Ceh (58.), ill. Vervalle (7.)
BRUGES: Stijnen – De Cock (Cornelis, 71.), Maertens (Rozehnal, 46.), Clément, Van der Heyden, Szerebrennyikov, Simons, Ceh, Verheyen, Lange (Saeternes, 65.), Mendoza
LA LOUVIERE: Proto – Blay, Arts, Siquet, Vervalle, Camus (Rogiero, 85.), Mamouni, Ishiaku, Djamba Shango (Tilman, 80.), Odemwingie, Cooreman
Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
20 perce

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
20 perce

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
39 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
58 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
1 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik