Vívóbázist kap Székesfehérvár

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
2003.07.22. 23:10
Címkék
A olaszországi Pesaróban rendezett öttusa-világbajnokságról a fehérvári küldöttséget szállító autóbusz hétfőn este egyenesen az öttusázók "munkahelyére, az Alba Volánhoz érkezett, ahol a versenyzőket és edzőiket fogadta Tóth István, az Alba Volán Rt. vezérigazgatója, a sportklub társelnöke és Kálnoki Kis Sándor, a Magyar Öttusa-szakszövetség társelnöke.
A két vezető köszöntötte az egyéniben és váltóban arany-, csapatban pedig bronzérmes, emellett athéni olimpiai kvótát szerző Vörös Zsuzsannát, a csapatban és váltóban győztes Horváth Viktort, valamint a fiatal Szatmári Adriennt. Kijutott az ünneplésből a Kulcsár Antal vezette szakmai stábnak is. A rövid élménybeszámoló után kellemes meglepetésként Tóth István bejelentette: régi kívánsága teljesül a szakosztálynak, ugyanis az év végéig kialakítják a vívóbázist, ezzel is igyekeznek hozzájárulni, hogy Fehérvár első athéni olimpiai résztvevője, Vörös Zsuzsanna és társai még jobb körülmények között készülhessenek a következő feladatokra. Fehérvárnak egyébként voltak már olimpiai érmesei, hiszen a birkózók közül Rácz Lajos 1980-ban Moszkvában állhatott a dobogó második fokára, míg Seres Ferenc ugyanott bronzérmes lett. A labdarúgó-válogatott tagjaként Kovács József és Kű Lajos 1972-ben Münchenben vehetett át ezüstérmet. Az olimpiai arany még hiányzik Székesfehérvárról, a helyi sportbarátok – az öttusázók évek óta tartó remeklését figyelembe véve – remélik, már nem sokáig.
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
51 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
52 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
1 órája

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
1 órája

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik