Tíz nap múlva magyar Tour

G. R.G. R.
2003.07.18. 22:43
Címkék
A szervezők tájékoztatása szerint 12 ország 100 versenyzője vesz részt a július 29-én rajtoló Magyar kerékpáros körversenyen, a 30. Tour de Hongrie mezőnye hazánk szinte valamennyi régióját érintve 6 nap alatt 1000 kilométert tesz majd meg  megküzdve eközben a hegyekkel és a várható nagy meleggel , hogy aztán a legjobbak 2003. augusztus 3-án, a Budai Várban felállított célban léphessenek fel a győzelmi dobogóra.
A legerősebb hazai csapat, a P Nívó-Betonexpressz–FTC együttese két csapatot is indít, az elsőben a magyar bajnok Arany Gábor, a három éven keresztül profiskodó Szekeres Csaba, a Gemenci Nagydíj legjobb hazai versenyzője, Lengyel Tamás, a pálya B-világbajnokságon aranyérmes Árvai Attila, illetve két szlovákiai légiós, Remák Zoltán és Nagy Róbert kap helyet. Három proficsapat is érkezik külföldről (a cseh Joko Velamos, a lengyel Weltour és a német Roseversand), jön a lett válogatott, a szlovák U23-as válogatott, továbbá a svéd Team Trek, a horvát Kamen, az ukrán SK Nyikolajev, a szlovén Perutnina Ptuj, a szerb Spartak Vedzavod és a holland Ulysses Olympia együttese.Immár az is eldőlt, hogy a magyar kerékpársport történetében először a sportág rajongói minden nap megtekinthetik a viadal hosszabb összefoglalóját, a tervek szerint a Sport1 televízió esténként egyórás beszámolót sugároz a jubileumi Magyar körversenyről.Egy helyszín módosult a viadal programjában: a harmadik szakasz, augusztus 1-jén közlekedésbiztonsági okokból nem Debrecenből, hanem Füzesgyarmatról rajtol majd. A további útvonal változatlan, a kerékpárosok a veszprémi prológ után a Siófok– Pécs–Szeged–Békéscsaba–Füzesgyar-mat–Miskolc–Kékestető–Gyöngyös–Budapest útvonalon vetélkednek majd. A felsoroltak közül több város életében a Tour de Hongrie érkezése az év egyik kiemelkedő eseménye lesz, Veszprémben, Békéscsabán és Miskolcon a kerékpárverseny mellett kulturális kísérőprogrammal teszik emlékezetessé a karaván érkezését, míg Pécsett, a Kékestetőn és Budapesten a profik versenye mellett amatőr futamokra és sportbemutatókra kerül sor.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
4 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
5 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik