Mindkét magyar pontot szerzett

2003.07.16. 21:00
Címkék
Az idei szezon legnehezebb versenyét kellett teljesítenie Bórka Jánosnak és Déczi Balázsnak. Az ukrajnai Kovelben ugyanis mind az edzés-, mind pedig a versenynapon ömlött az eső. Még a legnagyobbak is elsüllyedtek a vendégmarasztaló sárban, elég megemlíteni a szlovák Josef Kulhavyt, aki a nullapontos második versenye után elvesztette az összetett első helyét. Honfitársaink megúszták sárfürdő nélkül, és így két futamot követően újra pontot szereztek.Bórka nem igazán kedveli a sáros pályákat, de ez egyáltalán nem látszott a teljesítményén, hiszen mindkét megméretésen látványos felzárkózást produkált. Különösen az első viadal volt emlékezetes: a KTM-es rossz rajt után a 20. helyről jött fel a nyolcadik pozícióba. Másik honfitársunk, Déczi viszont szereti az extrém pályaviszonyokat, úgyhogy végig nagyon bátran motorozott. Talán túlságosan is. Az első felvonásban sokáig az ötödik helyen haladt, de egy esés miatt csak a 13. helyre volt jó. A második versenyen az első körben tömegbukásba keveredett, és a 40. helyről végül a 14. pozícióig tudott előrejönni.Ukrán Nagydíj, a 125-ös junior
motokrossz Eb 6. futama, Kovel
motokrossz Eb 6. futama, Kovel

1. verseny: 1. Gelazninkas (lett, KTM), 2. Steinbergs (litván, Yamaha), 3. Pasinszkij (ukrán, KTM), …8. Bórka János (magyar, KTM), …13. Déczi Balázs (magyar, Kawasaki) . 2. verseny: 1. Pasinszkij, 2. Szevosztyanov (orosz, Yamaha), 3. Steinbergs, …10. Bórka, …14. Déczi
Az állás: 1. Pasinszkij 208 pont, 2. Kulhavy (szlovák, Kawasaki) 205, 3. Gelazninkas 183, …6. Bórka 151, …13. Déczi 67, …41. Czuni László (magyar, Kawasaki) 12
Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
15 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
20 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
20 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
45 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
49 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája