Törökország: Alakul a stratégia

G. P.G. P.
2003.07.11. 21:40
Címkék
Valóságos haditanácsot tartott az európai, az angol és a török szövetség az ügyben, miként lehetne elejét venni a skandalumnak a két érintett válogatott október 11-i, isztambuli Eb-selejtezőjén.
Két leedsi drukker emlékezetes, három évvel ezelőtti megkéselése óta a török és angol szurkolók ferde szemmel néznek egymásra, s bár hasonló tragédia azóta nem következett be, az áprilisi, sunderlandi összecsapás nem múlt el rendbontás nélkül. Az UEFA illetékeseinek pedig égnek áll a hajuk a gondolattól, hogy ha a sokat tapasztalt angol rendezők sem tudták megakadályozni a botrányt (például az állandó rasszista bekiabálásokat), mire lesznek képesek a "huligánfronton” kevésbé rutinos török kollégáik. Már csak azért is jogos az aggodalom, mivel a júniusi Törökország–Macedónia selejtezőn tapasztalt hiányosságok miatt már meg kellett büntetni a rendezőket."Nagyon eredményes megbeszélés volt. Részletes beszámolót hallgattunk meg az eddigi intézkedésekről, és megegyeztünk, milyen lépésekre van még szükség. Mindenki átérzi a meccs jelentőségét” – mondta elégedetten Gerhard Aigner, az UEFA főtitkára. Az említett intézkedések közé tartozik, hogy az angolok nem igényelnek jegyeket, sőt a hátralévő időszakban nyomatékosan kérni fogják a mégoly kalandvágyó honfitársaikat, hogy ne utazzanak el a török nagyvárosba. ("Ezen az összecsapáson a tévénézés a legmegfelelőbb mód a szurkolásra” – vélte Geoff Thompson szövetségi elnök.) Szorosan együttműködnek majd a két ország biztonsági szolgálatai, nehogy mégis megtalálják egymást az erőszakra hajlamos elemek.A találkozó hangulata várhatóan a szokásosnál is feszültebb lesz, jelentősége ugyanis óriási: ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a 7. selejtezőcsoport első helyéről, vagyis az Európa-bajnokságra egyenes ágon kijutó csapat kilétéről fog dönteni.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
3 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
3 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
3 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
3 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
4 órája