Újra egy csapatban a nagy páros

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.07.04. 21:50
Címkék
Nem kellett sokat várni arra, hogy ismét összeálljon a kilencvenes évek legfélelmetesebb csatárduója, az annak idején az Anaheimet erősítő Paul Kariya és Teemu Selänne: a két zseniális jégkorongozó a bajnoki címre minden évben esélyes Colorado együttesébe igazolt, egyformán egyéves szerződést kötve a klubbal.
"Itt nem a pénz számított, hanem az, hogy ismét egy csapatban szerepelhetünk. A Colorado volt a leggyorsabb, üzletet ajánlott, mi meg szó nélkül elfogadtuk” – jelentette ki Kariya, aki az Anaheim színeiben 4–3-ra veszítette el az idei bajnoki döntőt a New Jersey ellenében. Hozzá hasonlóan Selänne sem nyert még Stanley-kupát, az Avalanche-csel azonban a csúcsra érhetnek, hiszen rajtuk kívül is akad néhány világklasszis a gárdában, elég csupán Joe Sakic vagy Peter Forsberg nevét megemlíteni. Az olimpiai bajnok Kariya egyébként 1.2 millió dollárt kap a következő idényben – tavaly tízmilliót keresett! –, míg finn harcostársa 5.8 milliót tehet majd zsebre.A tavalyi bajnok Detroit sem tétlenkedett, ötéves, 30 millió dollárról szóló szerződést kötött Derian Hatcherrel, aki a Dallastól került a piros-fehérekhez. A Red Wings hátsó alakzata ezzel még acélosabb lett, Hatcher mellett a legjobb hátvédnek megválasztott Nicklas Lidström, illetve a veterán Chris Chelios is ott lesz a védelemben.További hírek röviden. Három csapatot érintő üzlet keretében Chris Drury a Buffalóban kötött ki, Rhett Warrener és Steve Reinprecht pedig a Calgaryban; a Columbus megszerezte Todd Marchant-t az Edmontontól, Trevor Letowskit meg a Vancouvertől.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Vasas és dupla Liverpool–Bilbao

Minden más foci
1 órája

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
1 órája

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
2 órája

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
2 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik